Washington feladja az európai rakétapajzs terveit
2009 // Aug // 28 // MTI
Gyakorlatilag bizonyos, hogy Washington felhagy a rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek lengyelországi és csehországi telepítésére vonatkozó terveivel - írta csütörtökön a Gazeta Wyborcza című lengyel lap, washingtoni forrásokra hivatkozva.
-A Pentagon tábornokai által küldött jelzések teljesen világosak: ami a rakétavédelmi rendszert illeti, a jelenlegi amerikai kormányzat más megoldásokat keres a korábbi lengyelországi és csehországi bázisok helyett - idézi angol nyelvű internetes kiadásában a lap Riki Ellisont, aki a rakétapajzs kiépítését támogató egyik washingtoni székhelyű lobbiszervezet elnöke.
Riki Ellison a múlt héten részt vett egy rakétavédelemmel foglalkozó konferencián, amelyen a Pentagon illetékesei beszéltek terveikről a rakétavédelmi ipar vezetőinek. Ellison hangsúlyozta, hogy a konferencia idején a tábornokok szóba sem hozták a Lengyelországra és Csehországra vonatkozó eredeti tervet. Ehelyett az Obama-kormányzat inkább hajókra, továbbá izraeli és törökországi támaszpontokra, illetve vélhetően a Balkánra telepíthető elfogórakétákat részesíti előnyben.
Röviddel Barack Obama hivatalba lépése után a Fehér Ház hozzálátott a rakétavédelmi tervek felülvizsgálatához. Bár a folyamat még nem ért véget, de Ellison szerint a döntést gyakorlatilag már meghozták. A lengyel lapnak hasonló szellemben nyilatkozott egy kongresszusi illetékes: -A kormányzat néhány hete azt próbálja kipuhatolni, miként fog reagálni a Kongresszus arra, hogy félretették a rakétavédelmi rendszer lengyelországi és csehországi kiépítésének terveit.
Egy jól ismert washingtoni védelmi szakértő és kormányzati tanácsadó azt mondta, hogy "az Obama-kormányzat berkeiben a vége felé közeledik a vita" a rakétapajzs kiterjesztéséről. A lap szerint a vita kimenetele egyre világosabb: Washington felhagy az eredetei terveivel. Ellison szerint a stratégiaváltás legfőbb oka az, hogy az új kormányzat nagyobb gondot fordíti az orosz érvekre. -Obama emberei azon a véleményen vannak, hogy sok globális problémát könnyebb lesz megoldani Moszkvával együtt - mondta.
A Gazeta Wyborcza forrásai szerint Washington csak azután hozza nyilvánosságra a stratégia felülvizsgálatának végeredményét, hogy Varsót és Prágát is felkészítette a tervek megváltoztatására, illetve kicsikart a lehető legtöbb engedményt Moszkvából.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
