CoolPolitika.hu

Vöröskereszteseket raboltak el

2010  //  Ápr  //  14  //  MTI

Vöröskereszteseket raboltak elFegyveresek elrabolták a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) nyolc munkatársát a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Marcal Izard ICRC-szóvivő kedden Genfben közölte, hogy hét kongóit és egy svájcit hurcoltak el a Mai Mai Yakutumba milícia tagjai péntek délután Dél-Kivu tartomány Mimembwe körzetében, Fizi város közelében. Elmondása szerint a Vöröskeresztnek "sikerült kapcsolatba lépnie néhány kollégánkkal az incidens után", de arról nem beszélt, hogy az ICRC kapcsolatban áll-e a milíciával.

 

A Nemzetközi Vöröskeresztnek több irodája is van Dél-Kivuban, az afrikai ország keleti részén, ahol nem szűnik az erőszak 1994 óta, amikor a szomszédos Ruandában történt népirtás hatásai átcsaptak a határon. -A fegyveres konfliktus áldozatainak  védelme és segítése céljából dolgozunk a térségben - közölte nyilatkozatában Franz Rauchenstein, az ICRC kongói missziójának vezetője. - Továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy elismerjék tevékenységünk szigorúan semleges, pártatlan és humanitárius jellegét, s kollégáink mielőbb visszatérhessenek szeretteikhez.

 

A svájci külügyminisztériumban közölték, hogy tudnak az ügyről, s kapcsolatban vannak a Vöröskereszttel és a kongói hatóságokkal. A Nemzetközi Vöröskereszt egy kongói illetékese az AFP hírügynökségnek telefonon azt mondta, hogy "tárgyalások folynak" a milicistákkal a túszok szabadon engedése érdekében. Hozzátette, hogy az emberrablók "indítékait nem ismerjük", s egyelőre azt sem tudni, hogy váltságdíjat követelnek-e.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés