Vihar a telefonfülke körül
2009 // Jún // 14 // MTI
A francia városoknak, falvaknak jellegzetes színfoltja volt és részben ma is az a telefonfülke.
Hajdanán szinte el sem lehetett képzelni francia filmet, amelynek hőse ne használta volna legalább egyszer a köztelefont. Bár alaposan megritkultak, még ma is 152 ezer a számuk, sűrű hálózatot képeznek a "hatszögű országban" - most azonban aggódni kezdtek értük a France Télécom telefontársaság szakszervezetei.
Az 1980-as évek óta változatlan megjelenésű, jellegzetesen dohányfüstös üveg- és alumíniumketreceket szerintük veszély fenyegeti, mivel a társaság úgy határozott, hogy karbantartásukat ezentúl másik cégre bízza. Az utóbbi évtizedben a korábbi hálózat 60 százaléka megszűnt, de a France Télécom szerint még így is messze több a fülkék száma, mint amennyinek fenntartására a törvény kötelezi a céget: minden településen és minden ezer főnél nagyobb körzetben legalább egynek kell lennie.
A hálózat zsugorodása - írta a párizsi Le Monde - elsősorban a mobil telefonok elterjedésének a következménye: 2009 márciusában 58 millió maroktelefont tartottak számon Franciaországban. A szakszervezetek szerint azonban nem ez az egyedüli ok, közrejátszott az is, hogy az utóbbi időkben romlott a karbantartás minősége. A kabinok tisztántartását és javítását már korábban is alvállalkozók végezték. -Régebben valahányszor megrongáltak egy fülkét, azonnal kiszálltunk a helyszínre, nehogy később szétszedjék a kabint: ma az alvállalkozó néha csak hetek múlva tűnik fel, és akkor már gyakran késő - mondta egy szakszervezeti illetékes.
Ma a községeknek kell vállalniuk a fenntartási költségek javát, régen csak a takarítás és a világítás hárult rájuk. Ebben a helyzetben sok helyen a helyi hatóságok inkább lemondanak a nyilvános telefonról. A France Télécom szerint ezek hálózata ma még jövedelmező. A kabinok hívei is ezzel érvelnek, ám hozzáteszik: fontosabb szempont, hogy sokan vannak olyanok, akiknek még ma is ez az egyedüli megoldás.
-Ott vannak a munkanélküliek, azok a diákok, akiknek túl drága a mobiltelefon, a bevándoroltak, azok a turisták, akiknek készüléke Franciaországban nem működik, vagy éppen azok az emberek, akiknek elromlott a mobiljuk: ők mit csinálnának, ha nem állna ott a fülke a sarkon? - kérdezte az egyik illetékes. Vannak olyan bérletek, amelyek segítségével a nyilvános kabinokból olcsóbban lehet telefonálni különböző országokba, például Észak-Afrika térségébe. Nem beszélve arról, hogy felmerül a kérdés: miért köteleznének mobil vásárlására olyan embereket, akik elvi okból - hátha egyszer kiderül, hogy a mobiltelefon sugárzása minden ellenkező állítás ellenére ártalmas -, vagy mert nincs rá pénzük, nem akarnak maroktelefont beszerezni?
A France Télécom maga is híve a fülkék megőrzésének, különböző elképzelések születnek fejlesztésükre, a nyilvános telefonokból való kommunikáció lehetőségeinek növelésére. Pierre Charrié, egy végzős formatervező 2008-ban felvetette, hogy a fülkéket a mostani válságos időkben mind népszerűbb autóközlekedési iránytársulások állomásaiként is hasznosítsák: az egy irányba tartók ott találkoznának és váltakozva egymást fuvaroznák - külön előny lenne, hogy kölcsönösen tájékoztathatják egymást helyi hívással. -A telefonfülke valóságos szenvedélyem, igazi jelképnek, szociális objektumnak tartom - mondta a Le Monde-nak a formatervező. Tervét egyelőre nem fogadták el, de ő tovább dolgozik rajta.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
