Válságtanácskozások Berlinben
2010 // Ápr // 29 // MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, valamint az Európai Központi Bank elnökének a részvételével válságtanácskozások kezdődtek szerdán Berlinben Görögország tervezett nemzetközi megsegítéséről.
Értesülések szerint Dominique Strauss-Kahn, a valutaalap és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank vezetője előbb Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszterrel tárgyalt, majd Merkel kancellár kérésre külön találkozót tartottak a parlamenti pártok frakcióvezetőivel. Hasonló találkozó korábban még nem volt, annak hátterében az áll, hogy az ellenzék az elmúlt napokban rendkívül erős fenntartásokat hangoztatott a tervezett segéllyel szemben. Az ellenzéki pártok - élükön a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - leszögezték: csak akkor támogatják Görögország megsegítését, illetve annak előzetes parlamenti jóváhagyását, ha abban német részről nemcsak az állam, hanem a bankok is közreműködnek.
Az tárgyalásokról részletek egyelőre nem szivárogtak ki, de értesülések szerint szerda estig egyfajta előzetes megállapodásnak kell születnie. Angela Merkel kancellár külön is találkozik a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és a Világbank vezetőjével. Az eddigi értesülések szerint korábban arról jött létre megállapodás, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió euróövezeti tagállamai összesen 45 milliárd euróval segítenék a súlyos adósságproblémákkal küszködő Görögországot. Ebből a valutaalap részesedése 15 milliárd, az euróövezeti tagállamoké pedig 30 milliárd eurót tenne ki. A 30 milliárdból a legnagyobb rész, 8,4 milliárd euró Németországot terhelné. A német kormány elképzelése szerint a német szerepvállalás nem az adófizetők pénzéből, azaz nem a költségvetésből történne, hanem egy olyan hitelkonstrukcióval, amely az állami tulajdonban lévő KfW bank (Kreditanstalt für Wiederaufbau) égisze alatt zajlana.
Német szakértők, az ellenzéki pártok, sőt kormánykoalíciós politikusok is ugyanakkor attól tartanak, hogy Görögországnak már ebben az évben a 45 milliárd eurónál jóval többre lenne szüksége. Mindez megerősíti azokat a nemzetközi pénzügyi forrásokból származó nézeteket, amelyek szerint az előzetesen tervezett 45 milliárd eurós idei segély aligha oldaná meg a kialakult válságot, sőt annak éleződése várható. Athénnak a kamatokkal megnövelt adósságok törlesztésére 2015-ig legkevesebb 230 milliárd euróra lenne szüksége.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
