Újabb sztrájk Görögországban
2010 // Júl // 09 // MTI
Ezúttal a nyugdíjreform elleni tiltakozásul vonulnak az utcára a dolgozók Görögországban: a dél körül kezdődött tiltakozó megmozdulásokkal párhuzamosan a szakszervezetek 24 órás sztrájkot hirdettek.
Rendőrségi források szerint több mint 12 ezer ember vesz részt két nagy athéni felvonuláson. Szalonikiben viszonylag alacsony részvétel mellett ugyancsak tartottak tiltakozó akciót. Továbbra sincsenek pontos hírek arról, hogy mely ágazatokat, és mennyi ideig érinti a sztrájk, az előzetes hírek szerint az ágazati munkabeszüntetések az idegenforgalomra kiterjedt hatással lesznek. Órákra megbénult Görögország légi közlekedése, miután a mostani sztrájkhoz a görög légi irányítók is csatlakoztak: közép-európai idő szerint reggel 9 órától 13 óráig szüneteltették a munkát, csak a rendkívüli légi járatok forgalmát biztosították. Az Olympic Air és Aegean légitársaságok összesen 82 járatot töröltek, 109 menetrendjét módosították.
A tengerészeket tömörítő szakszervezet azt közölte a kikötői hatóságokkal és a reménybeli utasokkal, hogy a fő görög kikötőből, Pireuszból nem indulnak hajók és nem is érkeznek oda. A parlamenti személyzet ugyancsak csatlakozott a sztrájkhoz, így nem tudni azt sem, hogy ez milyen hatással lesz a parlamenti munkára és a csütörtökön esedékes szavazásra. Görögországban a törvényhozás a nyugdíjreformról, ezen belül a nyugdíjkorhatár emeléséről vitázik, szerdán a képviselők előzetesen már meg is állapodtak, a végső szavazás csütörtökön későn este várható. A reform keretében megnyirbálnák a kedvezményeket, és a nők nyugdíjkorhatárát 60-ről 65 évre emelnék.
Athén bízik az idei 8,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél teljesítésében, de továbbra is kockázatokat lát a költségvetés bevételi oldalán.-Bízom benne, hogy elérjük, de talán még túl is teljesítjük az idei célt, a deficit leszorítását 8,1 százalékra - mondta Jeórjiosz Papakonsztantinu pénzügyminiszter a napokban egy sajtókonferencián. A költségvetés helyzete az előrejelzéseknek megfelelően alakult az év első felében, a bevételek éves összevetésben 7,1 százalékkal emelkedtek - mondta a miniszter.
Görögország immár a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után. A CMA DataVision idei második negyedévzáró listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek árazásai alapján sorolja be az egyes szuverén adósokat - a súlyos adósság- és államháztartási gondokkal küszködő a görög gazdaság pozíciója hét helyezéssel romlott egyetlen negyedév alatt, Görögország az idei első három hónapot ugyanis a világ kilencedik legkockázatosabb adós államaként zárta.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
