CoolPolitika.hu

Új kormány,régi miniszterelnök

2009  //  Jún  //  06  //  MTI

Új kormány,régi miniszterelnökAz utóbbi évek legnagyobb - részben sorozatos lemondások miatt kikényszerített - kormányátalakítását hajtotta végre pénteken Gordon Brown brit miniszterelnök, közölve egyben, hogy nem mond le.

Előzetes várakozások szerint a kormány átszervezésére hétfőn, az európai parlamenti választások eredményének ismeretében került volna sor, de több kabinettag lemondása miatt Brown előrehozta az átalakítást. A péntek este véglegessé vált lista alapján új miniszter került a védelmi, a belügyi, az egészségügyi, az önkormányzati, a közlekedési, a kulturális, valamint a munka- és nyugdíjügyi tárca élére.

 

Ez utóbbi tisztség eddigi birtokosa, James Purnell keltette a legnagyobb visszhangot a kormányfő előzetes tájékoztatása nélkül bejelentett lemondásával, mivel a pénteki sajtóban közölt nyílt levelében - példátlan módon - távozásra szólította fel Gordon Brownt is. A levél szerint ha Brown marad a Munkáspárt és a kormány élén, az "nem csökkentené, hanem növelné a konzervatív győzelem esélyét" a következő választásokon, ami "katasztrófa lenne az ország számára".

 

Londoni politikai elemzők szerint több más miniszter és alacsonyabb beosztású kormánytag távozása mögött is az a szándék állhatott, hogy megpróbálják elérni az alsóházi képviselők költségtérítési botrányától, valamint a Labour várhatóan súlyos európai parlamenti és helyhatósági választási vereségétől megtépázott tekintélyű Brown távozását. A miniszterelnök azonban a Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott, soron kívüli péntek esti sajtóértekezletén, jól érzékelhető felindultsággal a hangjában bejelentette, hogy nem mond le.

 

Brown elismerte, hogy az előző napi EP-, és az ezzel egy időben megtartott részleges angliai helyhatósági választásokon a Munkáspárt nagy valószínűséggel "fájdalmas vereséget" szenvedett. Kijelentette azonban: ha nem hinne abban, hogy ő "a megfelelő személy a megfelelő csapat vezetésére", akkor már most sem lenne a helyén.    Nagy-Britanniában csütörtökön tartották az EP-választásokat, és ezzel egy időben 34 angliai grófságban, illetve nagyvárosban helyhatósági választásokat is rendeztek.

 

A BBC péntek esti becslése szerint ez utóbbin a toryk a voksok 38 százalékát kapták. A Labour szavazataránya 23 százalék, a Liberális Demokratákra viszont 28 százaléknyian szavaztak, vagyis az örök harmadiknak tartott liberális párt megelőzte a Labourt. A szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt megszerezte első, grófsági szintű tanácsi mandátumát, Lancashire elöljáróságában.

 

A konzervatív és a liberális demokrata ellenzék vezetője a részleges eredmények ismeretében egyaránt távozásra és  előrehozott választások kiírására szólította fel pénteken a miniszterelnököt. David Cameron, a Konzervatív Párt vezére és kormányfőjelöltje a BBC-nek pénteken kijelentette, hogy a kormány a teljes káosz állapotába került, és "elvesztette a jogát a kormányzásra".

 

Nick Clegg, a harmadik legnagyobb parlamenti erőt alkotó Liberális Demokraták vezetője szerint a munkáspárti kormánynak "vége", és "teljesen érdektelenné vált", hogy mi lesz Gordon Brown politikai sorsa.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés