CoolPolitika.hu

Többséget szerzett Izlandon a baloldal

2009  //  Ápr  //  26  //  MTI

Többséget szerzett Izlandon a baloldalTörténelmi győzelmet aratott a hét végi izlandi parlamenti választásokon a baloldal: a Szociáldemokrata Szövetség és a Baloldal-Zöld Párt első ízben szerzett abszolút többséget a szigetország törvényhozásában.

A vasárnap közzétett végeredmény szerint a szociáldemokraták a szavazatok 29,8 százalékát szerezték meg, míg a zöldek 21,7 százalékot. A két formációnak, amelyek már szövetségek voltak a február óta működő ügyvezető kormányban 20, illetve 14 mandátuma lesz a 63 fős parlamentben. A baloldali koalíciós kormányt várhatóan Jóhanna Sigurdardóttir ügyvezető miniszterelnök vezeti majd.

 

Mint ahogyan az előrejelzések nyomán várható volt, a választók megbüntették a konzervatív Függetlenségi Pártot, a januárban lemondott kormánykoalíció vezető erejét, amely 23,7 százalékos szavazati arányával, és 16 képviselői helyével az ország függetlenségének 1944-es kivívása óta legrosszabb választási eredményét érte el. A párt, amelyet az izlandi bankszektor tavaly őszi, államcsőddel fenyegető összeomlása fő felelősének tekintettek az ország polgárai, több mint 60 éven át rendelkezett parlamenti többséggel és 2007-ben még a voksok 36, 6 százalékával nyerte a választásokat.

 

A Haladó Párt 14 százalékos eredményével 9 mandátumhoz jutott, míg a Polgárok Mozgalma 7, 2 százalékkal 4 képviselőt küldhet a parlamentbe. A választások tétje nem csupán a pénzügyi válság gyors megoldása volt, hanem Izland esetleges európai uniós csatlakozása is. A Szociáldemokrata Szövetség, a Haladó Párt és a Polgárok Mozgalmak egyaránt az EU-csatlakozás híve.

 

A Baloldal-Zöld Párt ugyan eddig ellenezte az unióval való szorosabb kapcsolatokat és népszavazást akart a csatlakozási kérelem előtt, de a győzelem nagyobb hatalmat ad a szociáldemokratáknak, hogy keresztül vigyenek egy európai menetrendet és nyomást gyakoroljanak a zöldekre.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés