CoolPolitika.hu

Több millió jüant csalt ki egy bűnbanda

2012  //  Jún  //  13  //  MTI

Több millió jüant csalt ki egy bűnbandaTöbb mint háromezer áldozata van annak a csalássorozatnak, amelyben "virtuális befektetéssel" ígértek gyors meggazdagodást az óvatlan sanghajiaknak - írja a Shanghai Daily napilap.

A bűnszervezet mintegy 260 tagja az interneten hirdette szolgáltatásait, vagyis gyorsan és magas profitot hozó professzionális befektetéseket - idézi az újság a sanghaji rendőrség közleményét. A megtakarítással rendelkezőknek mindössze telefonon kellett jelentkezniük, és csekély közvetítői díjért képzett brókerek adtak tanácsot nekik, és le is bonyolították az ügyleteket. A hirdetésre több mint háromezren fektettek be valamekkora összeget a cégen keresztül, köztük volt olyan, aki kétmillió jüant (75 millió forint).

 

A Shanghai Dailynek nyilatkozó egyik áldozat elmondta: először gyanúsnak találta a hirdetést, de aztán elment a cég Sanghaj Szungcsiang (Songjiang) kerületében fekvő irodájába. A hely berendezése, a sűrű telefonhívásokat fogadó és számítógépeiken szorgalmasan dolgozó brókerek látványa meggyőzte a hirdetés valóságtartalmáról, s végül 30 ezer jüant (1,1 millió forint) fektetett be egy bróker tanácsát követve. A pénzt két napon belül elvesztette, a befektetési tanácsadó szerint a "kockázatos piacok miatt", az összeg a valóságban ugyanakkor a bróker számláján landolt. A kárvallott ezt követően jelentette az esetet a rendőrségen, ahol kiderült: előtte már sok százan jelentkeztek hasonló vádakkal. Azt egyelőre nem lehet tudni, a kárvallottak visszakapják-e pénzüket, mint ahogy azt sem, milyen büntetés vár a bűnösökre.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés