CoolPolitika.hu

Tiltólistára került az ízesített cigaretta

2009  //  Okt  //  10  //  MTI

Tiltólistára került az ízesített cigarettaBetiltották az ízesített cigaretták és szivarkák gyártását, importját, árusítását és reklámozását Kanadában, mert kiskorúakat csábíthat a dohányzásra.

A döntés ellen a dohányipar és az amerikai dohánytermesztő államok tiltakoznak. A csütörtökön életbe lépett jogszabályt mind a kormánypárt, mind az ellenzék támogatta. Dohányzásellenes csoportok szerint a többnyire gyümölcsízű cigarettákat úgy reklámozzák, mint az édességet, mindez pedig azt célozza, hogy a fiatalokat dohányzásra csábítsák. A dohányipar eközben azt nehezményezi, hogy a tiltás túlságosan széles körű, így indokolatlanul korlátozza például az Egyesült Államokból érkező Burley típusú dohányok importját is.

 

A dohánytermesztő amerikai szövetségi államok politikusai is megkongatták a vészharangot: azt állítják, hogy a tiltás amerikai munkahelyek megszűnését eredményezheti. Reakciójukban a dohányzásellenes szervezetek ugyanakkor azzal érveltek, hogy Kanada egyáltalán nem importált Burley-dohányt 2007-ben és 2008-ban, és az amerikai típusú cigaretták a kanadai piac mindössze egy százalékát fedik le. A kanadai jogszabály szigorúbb, mint a múlt hónapban az Egyesült Államokban elfogadott hasonló tiltás, mivel a szivarkákra is kiterjed. Egyik korlátozás sem vonatkozik azonban a mentolos dohányárura.

(MTI) 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés