CoolPolitika.hu

Tévérekordok dőltek meg

2012  //  Aug  //  13  //  MTI

Tévérekordok dőltek megA londoni metró és a BBC is rekordokat döntött a vasárnap befejeződött londoni olimpiai játékok bő két hete alatt.

A Transport for London (TfL) - a brit főváros tömegközlekedését irányító városházi cég - hétfőn közölte, hogy a játékok idején a londoni metróhálózat 60 millió utast szállított, 30 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban. Ez csaknem megfelel Nagy-Britannia teljes lakosságának. A TfL szerint a londoni metrót fennállásának 149 éves történetében soha nem vették igénybe ennyien ilyen rövid idő alatt. A játékok kelet-londoni központi helyszínét is érintő városi vasúthálózaton (DLR) hatmillióan utaztak az olimpia idején; ez éppen 100 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

 

Az olimpia előtt aggodalmak forrása volt, hogy a tizenkét fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló, 400 kilométeres londoni metróhálózat - amelynek jelentős része még a viktoriánus időkben épült - hogyan tud majd megbirkózni az olimpiai áradattal, amikor a tapasztalatok szerint olimpia nélkül is csak gyakori és komoly fennakadásokkal képes - illetve sokszor nem is képes - eljuttatni úti céljához napi 3,5 millió utasát. Végül is azonban a metrórendszer nagyobb gondok nélkül kiállta a próbát. A BBC, amely a játékok kizárólagos nagy-britanniai közvetítője volt, ugyancsak rekordokról számolt be hétfőn. A közszolgálati médiatársaság végleges összesítése szerint a július 27-i megnyitóünnepséget 27,3 millióan, a vasárnap esti záró ceremóniát 26,3 millióan nézték Nagy-Britanniában, az olimpiai közvetítésekbe pedig 51,9 millió tévénéző - a teljes brit lakosság 90 százaléka - kapcsolódott be a játékok két hete alatt legalább negyedórára.

 

A BBC hétfői beszámolója szerint soha ennyien nem követtek figyelemmel televíziós eseményt a jelenlegi, korszerű nézettségi mérési rendszer tíz évvel ezelőtti meghonosítása óta. A megnyitót egymillióval többen nézték, mint Vilmos herceg, a brit trón várományosa és polgári származású hitvese, Kate Middleton tavaly áprilisi világraszóló londoni menyegzőjének közvetítését. A játékok alatt a legrövidebb versenyszám vonzotta a legtöbb britet a képernyők elé: a jamaicai Usain Bolt olimpiai aranyat érő sprintjét a 100 méteres férfi síkfutás augusztus 5-i döntőjében 20 millióan nézték.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés