CoolPolitika.hu

Szudán megfenyegette Csádot a bombatámadásai miatt

2009  //  Máj  //  16  //  MTI

Szudán megfenyegette Csádot a bombatámadásai miattSzudán azzal vádolta meg pénteken Csádot, hogy két bombatámadást hajtott végre a területén, és közölte, hogy fenntartja a jogot a katonai válaszlépésekre.

-Megtámadtak. Bombáztak, és áldozatok vannak. Ez háborús lépés Csád részéről. A szudáni vezetés és a hadsereg felméri a helyzetet, és fenntartja a jogát, hogy katonailag válaszoljon - közölte a kartúmi külügyminisztérium szóvivője az esti órákban.

 

Csádi lázadók a múlt héten szudáni területről támadást indítottak csádi célpontok ellen, de visszaverték őket szudáni bázisaikra. A két ország kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy felkelők támogatásával meg akarja dönteni a másik fél kormányát. A kartúmi szóvivő szerint három csádi repülőgép hatolt be az ország légterébe Nyugat-Dáfúr tartomány székhelyének térségében, hatvan kilométerre a határ mögé. A bombatámadások állítólagos áldozatairól egyelőre nem tudni többet.

 

-A csádi nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, hogy adjon magyarázatot. Tájékoztatták az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját is az incidensről - mondta a szóvivő.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés