CoolPolitika.hu

Szudán és Csád békét kötött

2008  //  Már  //  15  //  Kovács Andrea

Szudán és Csád békét kötöttBékemegállapodást írt alá Omar Hasszan al-Basir szudáni és Idriss Deby csádi elnök Szenegál fővárosában, Dakarban. A szerződéssel véget kívánnak vetni a két ország határainál kitört lázongásoknak, amelyek főként a szudáni Darfur tartományt érintették.

A megállapodás értelmében mindkét fél tartja magát azokhoz a korábban elért - ám később mégsem teljesített - megállapodásokhoz, amelyek a határ mentén folyó véres háború megállítását célozták. Az aláírási ceremóniát Abdoulaye Wade szenegáli államfő elnöki palotájában tartották, az eseményen  részt vett Ban Ki-moon ENSZ főtitkár, és Ekmeleddin Ihsanoglu, az Iszlám Konferencia Szervezetének vezetője is.

Külföldi diplomaták jelentései szerint csádi felkelők támaszpontként használták a szudáni Darfur térségét abból a célból, hogy onnan indítsanak támadásokat csádi területek ellen. Szudán pedig a csádi kormányt vádolta azzal, hogy darfuri lázadó csoportokat támogat - írta a BBC internetes hírportálja.

A Korreszpondent hírügynökség szerint még a békekötést megelőző órákban is egymás vádolták a felek a megbékélés aláaknázásával. A csádi vezetés azt állította, hogy Szudán fegyvereseket irányított Csádba, illetve fegyverekkel látja el a lázadókat. A szudáni vezetés - éppúgy, mint a korábbi hasonló vádakat - határozottan visszautasította. Ugyanezt támasztották alá a francia védelmi minisztérium illetékesei is. Franciaország és az egykori francia gyarmat, Csád között katonai együttműködés van érvényben, és ez alapján közel ezer francia katona állomásozik Csádban. A csádi lázadók részéről Mahamat Nuri tábornok is cáfolta, hogy újabb hadműveleteket kezdtek volna. A vezető azzal vádolta a csádi vezetést, hogy ürügyet keres a Szudánnal való békekötés elhalasztására.

A politikai és etnikai villongások miatt 2003 óta Csád és Szudán határvidékén mintegy 200 ezren vesztették életüket, és közel 2,5 millióan menekültek el otthonaikból. A harcok nemcsak az egymással szemben álló Csádban és Szudánban akadályozták a segélyek célba juttatását, de azokét a segélyszállítmányokét is, amelyeknek célállomása a mindkét országgal határos Közép-afrikai Köztársaság lett volna.  

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés