Elégedetlenek a romák
2009 // Feb // 13 // MTI
Csehországban a többségi társadalom "nacionalizmusára", Szlovákiában pedig "tarthatatlan" szociális helyzetükre panaszkodnak a romák.
A Roma Realia nevű roma civil szervezet pénteken Barack Obama amerikai elnöknek címzett levelet adott át az Egyesült Államok prágai nagykövetségén, amelyben ecseteli a csehországi romák nehéz helyzetét, és a "cseh nacionalisták térnyerésére" figyelmezteti az amerikai kormányzatot. Konkrét példaként a tavaly novemberben az észak-csehországi Litvínovban lejátszódott eseményeket említik. Az egész országból összegyűlt több száz szélsőségest, akik a helyi Janov negyedben lakó romákat akarták megbüntetni különféle ügyek miatt, csak többórás utcai összecsapások árán tudta feltartóztatni a rendőrség. Az utcai zavargásokban számos sérülés történt.
A romák arra is panaszkodnak, hogy Csehországban továbbra sem ismerik el a "roma holokausztot". A II. világháború idején Csehországban két roma munkatábor működött, amelyben csehek látták el a parancsnoki és a felügyelői tisztségeket. Levéltári adatok szerint a két táborban mintegy 500-600 roma halt meg, s több mint 500 személyt koncentrációs táborokba szállítottak. Lety u Písku település mellett, az egykori munkatábor helyén ma is sertéshizlalda áll, s bár az Európai Unió is felszólította Prágát a helyzet rendezésére, ez máig sem történt meg - ismertette a levelet újságírókkal Václav Miko, a szervezet elnöke.
Michael Kocáb, az egy hónapja hivatalba lépett új cseh emberi és kisebbségjogi miniszter bejelentette, hogy mihamarabb rendezni kívánja az emlékhely kialakításának az ügyét.
Szlovákiában majdnem egy tucatnyi roma civil szervezet levélben bírálta a kormányt, hogy nem használja ki az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket, és nem javított a roma nemzetiségű lakosság "elfogadhatatlan szociális helyzetén és életkörülményein" - jelentette pénteken a pozsonyi közszolgálati rádió.
A roma szervezetek szerint a kormány romaügyi hivatalának és megbízottjának a tevékenysége nem átlátható, s eddig kevés eredményt hozott. A szervezetek ezért szeretnének tárgyalásokat folytatni Dusan Caploviccsal, a kormány kisebbségügyi alelnökével, hogy konkrétan és pontosan megállapodhassanak az európai pénzek lehívásáról és felhasználásáról.
A hivatalos
népszámlálási kimutatások szerint Csehországban és Szlovákiában is csak néhány
tízezer roma él. Nem hivatalos becslések szerint viszont a csehországi romák
száma mintegy 200 ezer, míg a szlovákiai romák száma 600 ezer körül mozog.
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
