CoolPolitika.hu

Szerbiában megnyílt az első bevásárlóközpont

2012  //  Már  //  21  //  MTI

Szerbiában megnyílt az első bevásárlóközpontAz izraeli Plaza cég Kragujevac városában megnyitotta első szerbiai bevásárló- és szórakoztatóközpontját.

A 60.000 négyzetméter hasznosítható felülettel rendelkező központ 50 millió eurós beruházással épült fel. A keddi megnyitó ünnepségen megjelent Sagiv Meger, a Plaza cég szerbiai vezérigazgatója és Veroljub Stevanovic, Kragujevác polgármestere. Meger elmondta, hogy a bevásárlóközpont üzlethelyiségeinek a 94 százaléka már gazdára talált, és mivel nagy az érdeklődés, várhatóan napokon belül minden helyiséget kiadnak. Meger bejelentette, hogy több hasonló létesítményt terveznek Szerbiában, még az idén megkezdik a belgrádi Plaza-központ építését.

 

A most átadott komplexum építésében 1.200 munkás vett részt, és a bevásárlóközpont 450 embernek nyújt munkát. A kragujevaci Plaza több mint 100 különböző üzlethelyiséggel, éttermekkel, valamint szórakozási lehetőségeket kínáló termekkel, automata tekepályákkal, biliárdszalonnal, játékteremmel, önkiszolgáló hipermarkettel és hat termes, 1.200 férőhelyes multiplex mozival várja a látogatókat. A közönség nemcsak filmvetítésekre fizethet be, hanem egyenes adásban láthatja a New York-i Metropolitan Opera előadásait is.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés