CoolPolitika.hu

Slota állítólag autótolvaj volt Bécsben

2008  //  Már  //  20  //  coolpolitika

Slota állítólag autótolvaj volt Bécsben A hetvenes évek elején Ján Slota Bécsben állítólag autókat lopott - értesült a Markíza televízió. Slota tiltott határátlépésével már korábban is foglalkoztak a lapok, ám a csatorna most hitelt érdemlő összefüggéseket is sugallt.

A legnézettebb szlovák televíziós állomás szerint Slota 1971-ben több társával együtt Ausztriába szökött, ahol bűncselekményeket követett el, de öt nap múltán önként visszatért Szlovákiába - írja az MTI. Az akkori Csehszlovákiában a tiltott határátlépést igen súlyosan büntették, de neki megbocsátottak: megúszta dorgálással. A Markíza szerint a hírhedt csehszlovák államrendőrség (StB) ügynökeinek listáját őrző és feldolgozó Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) levéltárából olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek tanúsága szerint Slota apja, Milan Slota fia hazatérését követően önként szegődött el az StB ügynökének, s azt is feltárta az államrendőrség előtt, hogy fia és társai Bécsben autókat törtek fel és loptak el.
   
A kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőjének apjáról néhány hete olyan sajtóértesülések terjedtek el, hogy a rendőrség napok óta keresi, mert privigyei (Prievidza) házából ismeretlen céllal, ismeretlen helyre távozott. Ezt a rendőrség is megerősítette, de Ján Slota a TASR szlovák hírügynökség érdeklődésére igen határozottan megtagadta, hogy apja eltűnéséről nyilatkozzon. Semmilyen információ nincs arról, hogy Milan Slota azóta megkerült-e vagy sem.
   
Slota a Markíza hírére nem kívánt reagálni, de írásban közölte: a róla szóló hír nem szolgál egyebet, mint azt, hogy elterelje a figyelmet a korábban nyolc évig kormányzó Mikulás Dzurinda vezette ellenzéki pártban, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Pártban (SDKÚ-DS) előállt válságról.
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés