CoolPolitika.hu

Seehofer bevándorlási stoppot sürget

2010  //  Okt  //  10  //  MTI

Seehofer bevándorlási stoppot sürgetA bajor miniszterelnök egy sajtóinterjúban síkraszállt az "idegen kultúrkörökből" érkező személyek bevándorlásának korlátozásáért.

A Focus magazin hétfőn utcára kerülő számának nyilatkozva Horst Seehofer kifejezetten a török és arab bevándorlók beáramlásának megakadályozására utalt. Az ügy pikantériája, hogy a nyilatkozat internetes publikálásával egy időben, szombaton kezdett tárgyalásokat Berlinben a német kancellár és a török kormányfő. Recep Tayyip Erdogan a múltban többször síkraszállt német földön élő honfitársai (mintegy 3,5 millió fő) identitásának megőrzéséért, "emberiesség elleni bűntettnek" nevezve az asszimilációt.

 

Csatlakozva Thilo Sarrazin időközben lemondott Bundesbank-vezető vitatott könyvének állításához, miszerint a muzulmán vallású bevándorlók a többieknél kevésbé hajlandók beilleszkedni a német társadalomba, Seehofer úgy vélte, "világos, hogy az eltérő kultúrkörökből érkező bevándorlóknak, így a törököknek és az araboknak, összességében nehézségeik vannak" a beilleszkedés terén. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy "nincs szükség  idegen kultúrkörökből érkező újabb bevándorlókra".

 

A "Hadüzenet élősködőknek és bevándorlóknak" címet viselő nyilatkozatban a bajor miniszterelnök utalt arra, hogy 2011. májusától kezdve amúgy is hatályát veszti a kelet-európai EU-tagállamok polgárainak nyugat-európai munkavállalását korlátozó uniós rendelkezés. Emiatt pedig - érvelt - végképp nincs szükség más, Európán kívüli kultúrkörökből érkező további bevándorlókra. Seehofer támadást intézett Sarrazin korábbi "céltáblái", a munkanélküli segélyből élők 3 milliós tábora ellen is, keményebb lépéseket sürgetve a berlini kormány részéről a lógósok ellen. "Aki visszautasítja a neki felajánlott állást, illetve az állás betöltéséhez szükséges átképzést, annak csökkenteni kell a segélyét, visszaesők esetében pedig teljesen meg kell azt vonni" - hangoztatta a bajor politikus.

 

Rámutatott, hogy Bajorországban az országos mutatóval (7,1%) szemben mindössze négy százalék a munkanélküliek aránya, egyes körzetekben pedig teljes a foglalkoztatottság. "Lehetetlen dolog, hogy Németország, amely olyan kiválóan lábalt ki a gazdasági válságból, és ahol erőteljesen fellendül a munkaerőpiac, nem tud mit kezdeni azzal a pár százalék (munkanélkülivel), akik tudnának, de nem akarnak dolgozni" - háborgott Seehofer.

 

A Zöldek alsóházi frakcióvezetője felháborodva reagált a bajor politikus nyilatkozatára, "jobboldali populistának" minősítve Seehofert. Renate Künast szerint már régóta leállt a bevándorlás: Németországba tavaly 760 szakképzett munkaerő érkezett, viszont 160 ezer távozott külföldre. A Berlinben tárgyaló török miniszterelnök elismerte, hogy vannak hiányosságok a törökök németországi beilleszkedésében. Erdogan "magától értetődően támogatja, hogy a török származású emberek integrálódjanak Németországban", aminek feltétele a "török mellett a német nyelv nagyon jó ismerete". A kormányfő egyúttal dicsérte a német államfő egy héttel korábbi beszédét, amelyben Christian Wulff az iszlámot is Németország részének nevezte. A szövetségi elnök "ezzel a realitást ismerte el - miként az is realitás, hogy Törökországnak is része a keresztény és a zsidó vallás" - hangoztatta Erdogan.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés