CoolPolitika.hu

Sarkozy mégis elmegy az olimpai megnyitóra

2008  //  Júl  //  09  //  coolpolitika

Sarkozy mégis elmegy az olimpai megnyitóraRészt vesz a pekingi olimpia nyitóünnepségén Nicolas Sarkozy - erősítette meg szerdán a francia elnöki hivatal.

A francia államfő a Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén megerősítette, hogy szándékában áll elmenni a 2008-as olimpiai játékok augusztus 8-i megnyitó ünnepségére - tudatták egy Japánban, a G8 csúcstalálkozójának helyszínén kiadott közleményben.

Nicolas Sarkozy megbeszélést folytatott erről európai kollégáival és velük egyetértésben úgy döntött, hogy elutazik a nyitóünnepségre és ott kettős minőségében, mint az Európai Tanács soros elnöke és mint francia államfő lesz jelen - állt a közleményben.

Sarkozy a múlt hét elején úgy fogalmazott, hogy ha a Peking és a dalai láma közötti kapcsolatok tovább fejlődnek, és ezt mindkét fél elismeri, akkor elhárul az akadály az ő (olimpiai) jelenléte elől.

A Kína legnagyobb internetes portálján a sina.com-on múlt szerdán közzétett online közvélemény-kutatás eredménye szerint a honlap látogatóinak 88 százaléka nem látná szívesen a francia államfőt az olimpia megnyitóján.

 

(MTI) 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés