CoolPolitika.hu

Rekordot döntött a horvátországi turizmus

2010  //  Aug  //  10  //  MTI

Rekordot döntött a horvátországi turizmusAz ország történelmének eddigi legjobb eredményét produkálta júliusban a horvátországi beutazó turizmus, amely az első féléves csökkenés után most már összességében is pozitív eredményt mutat - közölte honlapján vasárnap a horvát Turisztikai Minisztérium.

Damir Bajs miniszter Makarskán számolt be az eddigi eredményekről, amelyekből kiderül: az év első hét hónapjában összesen 5,5 millió hazai és külföldi vendég kereste fel Horvátországot, 3 százalékkal több, mint 2009 hasonló időszakában. A vendégek összesen 31 millió vendégéjszakát töltöttek az országban, 5 százalékkal többet a múlt évinél. A július kimagasló eredményeket hozott, ami ellensúlyozta, hogy az első félévben még mintegy 3 százalékos csökkenést regisztráltak a turizmusban.

 

Júliusban minden korábbi eredményt felülmúlóan 2,7 millió turista nyaralt az adriai országban, ahol 19 millió vendégéjszakát töltöttek. A nyaralók létszáma 9 százalékkal haladja meg a tavalyit, a vendégéjszakákban pedig 7 százalékos növekedést könyveltek el. A szaktárca vezetője szerint Európa minden 50. állampolgára Horvátországban nyaral idén. Bár két nagy küldő államból, Olaszországból és Németországból egyelőre kevesebben érkeztek a horvát Adriára, Oroszországból, Spanyolországból és Szlovéniából jelentős a növekedés.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés