CoolPolitika.hu

Rekordok a párizsi ingatlanpiacon

2010  //  Nov  //  27  //  MTI

Rekordok a párizsi ingatlanpiaconA francia fővárosban és környékén a régi építésű lakások áremelkedése felgyorsult a harmadik negyedévben, és Párizson belül újabb rekordokat döntött meg: a négyzetméter átlagára már meghaladja a szimbolikus 7 ezer eurót (2 millió forintot) - közölte csütörtökön a párizsi közjegyzői kamara.

-Párizsban az ingatlanárak emelkedése 2010-ben elérheti a 15 százalékot, pedig korábban arra számítottunk, hogy alig fogja az idén meghaladni a 10 százalékot - mondta Christian Lefebvre kamarai elnök a France Info hírrádióban. A tavalyi év harmadik negyedévéhez képest egyébként az áremelkedés jóval meghaladta az infláció 1,6 százalékos mértékét: Párizson belül 13,8 százalékos, míg a főváros körüli településeken 10,8 százalékos. Csak az elmúlt három hónapban átlagosan 5,1 százalékos volt az emelkedés.

 

-A jelenlegi gazdaság helyzetben az ingatlan egyre inkább az egyetlen biztos értéknek számít - hangsúlyozta a kamara vezetője. Párizsban az átlagos négyzetméterár jelenleg 7030 euró, amely új rekordnak számít, az előző negyedévben elért 6680 euró után. Egy év alatt a francia fővárosban ezer euróval emelkedtek a négyzetméterárak, amit a közjegyzői kamara "hihetetlennek" minősített. Azt is szimbolikusnak tartják a közjegyzők, hogy 5 ezer eurós négyzetméterár alatt gyakorlatilag nem lehet már Párizsban ingatlant venni, még a legolcsóbbnak számító keleti kerületekben sem.

 

A közjegyzői kamara elnöke szerint néhány hónap alatt hiány alakult ki az ingatlanpiacon: óriási a kereslet, miközben nincs elegendő eladó lakás. Ennek legfőbb oka az ingatlanhitelek kamatainak jelentős csökkenése, ami vásárlásra ösztönzi a franciákat. Az elmúlt másfél évben a francia bankok minden hónapban csökkentették a hitelek kamatlábait, így remélve új ügyfeleket. Jelenleg 15 éves futamidőre 3 százalékos kamattal lehet ingatlanhitelhez jutni, amire 1945 óta nem volt példa Franciaországban.

 

A régi építésű lakások iránt érdeklődnek elsősorban a külföldi vásárlók is, akik a párizsi ingatlantulajdonosok nyolc százalékát teszik ki. A közjegyzői kamara adatai szerint köztük legnagyobb arányban az olaszok képviseltetik magukat, ők teszik ki a párizsi külföldi ingatlantulajdonosok 23 százalékát. Őket követik a belgák, a hollandok, a britek és a kínaiak. A szuperexpressznek (TGV) köszönhetően Franciaország északi szomszédainak állampolgárai előszeretettel tartanak fenn lakást Párizsban egy-egy hétvégi kulturális vagy gasztronómiai kiruccanásra.

 

A külföldiek Párizsban egyébként kizárólag a belső kerületekben vásárolnak lakásokat: a Notre Dame székesegyház környékén az ingatlanok 36 százaléka külföldi tulajdonban van. A közjegyzők szerint az ingatlanpiacon egy év alatt mért 23 százalékos forgalomnövekedés az jelenti, hogy az eladások száma elérte az 1999 és 2007 közötti, azaz a gazdasági válság előtti szintet. A közjegyzők szerint az ingatlanhitelek kamatlába várhatóan 2011-ben is nagyon alacsony marad, így az ingatlanpiac meglódulása az elkövetkező hónapokban folytatódhat Párizsban.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés