CoolPolitika.hu

Árad a Mississippi

2011  //  Máj  //  19  //  MTI

Árad a MississippiA Mississippi rekordméretű áradása miatt parti őrség megtiltotta a hajózást a folyóval azonos nevű állam Natchez nevű kikötővárosánál, mert attól tartott, hogy az uszályok megrongálhatják a gátakat és hogy a vízkiszorításuk miatt az ár átcsaphat a védőműveken.

A forgalmas mississippi vízi út alsó szakaszának akár csak néhány napra történő lezárása is több százmillió dolláros veszteséget okozhat az amerikai gazdaságnak. A folyón érkeznek ugyanis a kivitelre szánt mezőgazdasági termékek Port of South Louisiana, az ipari termékek pedig New Orleans tengeri kikötőbe. Baton Rouge és New Orleans között 10 teherkikötőben kellett felfüggeszteni a munkát.

 

A folyó szombaton 1920 centiméteren tetőzik majd Natcheznél, ami jó másfél méterrel magasabb a valaha mért 1937-es rekordszintnél. A gátak egyelőre jól tartanak és zsilipkapuk - a nagyvárosok védelmében történt - kinyitásának köszönhetően a folyó szintjének emelkedése is lelassult, s így talán sikerül megakadályozni a nagyvárosok eláradását. Bobby Jindal louisianai kormányzó ugyanakkor figyelmeztetett, hogy korai még megkönnyebbülni, mert az árvízvédelmi létesítményeknek még nagyon sokáig ki kell tartaniuk. A vízügyi szakemberek szerint akár hetekbe is beletelhet, amíg a folyó visszatér a normális medrébe.

 

A Baton Rouge és New Orleans védelme miatti, zsilipnyitásos elárasztások következtében azonban gazdaságok és mocsárvidéki kis települések kerülnek víz alá. Mississippi államban csaknem 5 ezer, Louisianában több mint 4 ezer embert kellett evakuálni. Az utóbbi államban 20-25 ezer otthont fenyeget az árvíz. A 600 lakosú Butte Larose, ahol a vízmagasság a hét végére 5 méterrel haladja meg az árszintet, gyakorlatilag kísértetvárossá vált. Az Egyesült Államokban kedden is 22 város és település áll vízben, többet közülük már hetekkel ezelőtt elárasztott a medréből kilépett Ohio, illetve a Mississippi.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés