CoolPolitika.hu

Rablással az áremelkedések ellen

2008  //  Sze  //  05  //  coolpolitika

Rablással az áremelkedések ellen Görög anarchisták egy csoportja - tiltakozásul az áremelkedések miatt - kirabolt egy szupermarketet, majd a lopott árukat a járókelők között elosztogatták.

Az eset a görögországi Szalonikiben történt: több tucat anarchista ment be az egyik szupermarketbe telepakolták a kosaraikat tejjel, makaróni- és grízcsomagokkal, majd fizetés nélkül távoztak a boltból. Az utcán pedig gyors tempóban nekiláttak szétosztogatni a lopott élelmiszereket a járókelők között. A maradékot, vagyis amit nem sikerült sebtében odaadni az arra járóknak, eldobták. A rendőrök nem tudták elfogni őket. 

Az utóbbi hónapokban - éppúgy, mint több európai országban - Görögországban is jelentősen megemelkedtek a fogyasztói árak. A Korreszpondent jelentése szerint az infláció júliusban csaknem elérte az öt százalékot.

Nem ez volt az első eset Görögországban, hogy így tiltakoztak az élelmiszerek drágulása ellen: június 1-jén Athénban fosztottak ki egy szupermarketet. 

 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés