Nem hozott eredményt a cseh államfőválasztás
2008 // Feb // 09 // MTI
A két államfőjelölt, Václav Klaus és Jan Svejnar egyaránt továbbjutott a harmadik fordulóba, amelyre szombaton délelőtt kerül sor. Míg az első két fordulóban külön-külön szavazott a képviselőház és a szenátus, addig a szombati harmadik fordulóban már együtt szavaz a két ház.
Az első fordulóban a győzelemhez abszolút többséget kellett volna megszereznie valamelyik jelöltnek mind a két házban, ami nem sikerült. A 200 tagú képviselőházban Jan Svejnar 106, míg a 81 tagú szenátusban Václav Klaus 47 szavazatot kapott, s ezzel mindketten továbbjutottak a második fordulóba.
A második fordulóban a győzelemhez a leadott szavazatok többségét kellett volna megszereznie egy jelöltnek mindkét házban, ami nem sikerült. A nem hivatalos információk szerint Svejnar a képviselőházban ezúttal 104, míg Klaus a szenátusban 48 szavazattal jutott tovább. A hivatalos eredményt csak szombaton hirdetik ki.
A parlament két házának közös ülését a második szavazás után este kilenc órakor ugyanis megszakították, s harmadik fordulóra szombaton délelőtt kerül sor. Megfigyelők szerint várható, hogy ezen Klaus megkapja a győzelemhez szükséges többséget. Ennek azonban egyik fontos feltétele, hogy a kommunista képviselők és szenátorok betartsák korábbi ígéretüket, miszerint a harmadik fordulóban senkit sem fognak támogatni, mert egyik jelölt sem felel meg nekik.
Az első két fordulóban a kommunisták azért támogatták Svejnart, nehogy Klaus "túl könnyen győzzön".
Cseh médiaértesülések szerint a helyzet nagyon bonyolult, s az éjjeli órákban újabb tárgyalásokra kerül sor, mert mindkét fél megpróbálja még megerősíteni saját táborát. Bár az ülés délelőtt kezdődött, magára az államfőválasztásra csak mintegy 10 órás vita után került sor. A viszály almáját az jelentette, hogy a parlament titkos vagy nyílt szavazással válasszon államfőt. A Klaust támogató Polgári Demokratikus Párt által ellenőrzött szenátus a titkos, míg a többségében Svejnar oldalán álló képviselőház a nyílt szavazást szorgalmazta. A megszakításokkal tarkított több órás éles és indulatos vita, huzavona után, amelyben a felek egymást vádolták obstrukcióval, a honatyák többsége végül is a nyílt szavazás mellett tette le a voksát. Az egész napos huzavonát a házszabályokról a politikai kommentátorok többsége az államfőválasztáshoz méltatlannak minősítette
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
