CoolPolitika.hu

Pénzt adnak a spicliknek a kínaiak

2008  //  Júl  //  12  //  coolpolitika

Pénzt adnak a spicliknek a kínaiakA pekingi rendőrség tekintélyes besúgáspénzt ajánlott fel azoknak, akik fülessel szolgálnak arról, ha esetleg komoly veszély fenyegeti az augusztusban kezdődő olimpiai játékokat.

A rendőrség arra számít, hogy a felkínált jutalom - amely akár a félmillió jüant (10,7 millió forint) is elérheti - nemcsak abban segít, hogy az emberek lelkesedését serkentse a közbiztonság megvédésére, hanem abban is, hogy az olimpiát veszélyeztető olyan tényezőket ismerjenek fel és zárhassanak ki, amelyek mindeddig rejtve maradtak.

A felhívásban az is szerepel, hogy olyan füleseket várnak, amelyek valóságos veszélyekre figyelmeztetnek: mint illegális szervezetek kitervelte terrorista támadások vagy szabotázsok, amelyek az olimpiával kapcsolatos személyek és az eseményre érkezett látogatók halálát okozhatják, illetve súlyos baleseti kockázatokra és bűnügyekre irányítják rá a figyelmet - írta az Újkína hírügynökség.

Az olimpiára készülő ország illetékesei már eddig is rengeteg biztonsági intézkedést tettek: százezer terrorelhárítót állítottak csatasorba a helyszínen, föld-levegő rakétákat telepítettek a sportesemények biztosítására, és a táskákat is átkutatják a metrón.

Emberi jogi szervezetek azonban figyelmeztettek: a kínai vezetés a biztonsági rendszerek szigorítását arra használja fel, hogy lecsapjon a belső ellenzékre például Tibetben és Hszincsiangban.

(MTI)
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés