CoolPolitika.hu

Pakisztán nem akar mészárszékké válni

2008  //  Már  //  26  //  coolpolitika

Pakisztán nem akar mészárszékké válniPakisztán továbbra is folytatja a terrorizmus elleni harcot annak minden formájában, mert ez a nemzeti érdeke - közölte Juszuf Raza Gilani pakisztáni kormányfő George Bush amerikai elnökkel.

Az új pakisztáni miniszterelnök, akinek Bush kedden gratulált megválasztásához, leszögezte: Pakisztánnak eltökélt szándéka hosszú távon fenntartani szoros kapcsolatait az Egyesült Államokkal. A kormányfő a mai nap folyamán találkozik John Negroponte amerikai külügyminiszter-helyettessel és Richard Boucherrel, a dél-ázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettessel.

 

Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfő, aki támogatja az új kormánykoalíciót, kedden a két amerikai politikussal való találkozója során szintén megemlítette, hogy az új kabinet felül kívánja vizsgálni Pervez Musarraf elnök antiterrorista politikáját. - Békét akarunk mindenütt a világban, és Pakisztánban is. De nem akarjuk, hogy azzal az ürüggyel, hogy másoknak békét viszünk, saját országunkat mészárszékké változtatjuk - hangsúlyozta Sarif.

 

Musarraf 90 ezer katonát küldött az Afganisztánnal határos pakisztáni törzsi területekre, ahol a tálibok és az al-Kaida-harcosok egyesítették erőiket. A harcokban közel ezer katona, ugyanennyi iszlamista és több száz civil vesztette életét.
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés