CoolPolitika.hu

Mégis megörekszünk - csalt a kutató

2008  //  Már  //  15  //  coolpolitika

Mégis megörekszünk - csalt a kutatóAz egyik vezető dél-koreai műszaki egyetem professzora kénytelen volt visszavonni az öregedés elleni technológia kidolgozásáról szóló cikkeit, miután intézetében kiderítették, hogy maga gyártotta a kutatási adatokat hozzá.

Kim Te Kuk, az állami tulajdonú Koreai Tudományos és Technológiai Intézet (KAIST) biotechnológia-professzora elismerte, hogy meghamisította az adatokat az öregedéselleni technológiáról szóló cikkéhez, amelyet 2005-ben a Science tudományos folyóirat közölt. 2006-ban a Nature Chemical Biology szaklapban a nyomon követő jelentése ugyancsak hamisítvány volt - mondta az MTI szerint Szo Jon Szu, a vizsgálóbizottság tagja. Az intézet felfüggesztette Kimet, nem taníthat és nem folytathatja kutatását, az egyetem pedig további intézkedéseket is fontolgat.

 

Kim 2005-ben megjelent cikkében arról számolt be, hogy kidolgozott egy technikát, amelyben mágneses nanorészecskéket használ arra, hogy az emberi testben bizonyos fehérjéket megtaláljanak. A következő évben azt állította, hogy két olyan kémiai anyagot is sikerült előállítania, mely lassíthatja az öregedést.

Szo bejelentése szerint az egyik anyagot valójában a Harvard Egyetemen fejlesztették ki és Kim csalással tüntette fel sajátjaként.


Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés