CoolPolitika.hu

Optimistán várják az új évet

2011  //  Dec  //  26  //  MTI

Optimistán várják az új évetDerülátón várják az új évet a német gazdaság meghatározó szereplői, amelyek megerősödve kerültek ki a 2008-ban elmélyült válságból. A BMW-nek például az sem okozna komolyabb gondot, ha jövőre 200 ezerrel kevesebb autót adna el, mint idén, a közepes nagyságú cégek között pedig olyan is van, amely a sok megrendelés miatt már most is csak 2013-ra vállal új megbízást.

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága kiugróan jó évet zár. Az export volumene december elején elérte az ezermilliárd eurót, ami soha korábban nem sikerült 12 hónap alatt sem. A foglalkoztatottság is megdöntött minden korábbi csúcsot, a 82 milliós országban 41,6 millióan állnak munkaviszonyban, vagyis minden második ember dolgozik. A vezető német gazdaságkutató intézetek ugyan mind visszafogták előrejelzéseiket, az ősszel, tél elején frissített prognózisokban a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalék körüli bővülését várják 2012-re, ami negyedannyi, mint a tavasszal jósolt 2 százalék körüli növekedés, de Németország még így is sokkal jobban teljesíthet, mint például Franciaország, az euroövezet második legnagyobb gazdasága, amely 2011 végére a recesszió szélére sodródott.

 

A német gazdaság lassulását mindenekelőtt az euroövezeti államadósság-válság, valamint a gyenge amerikai és a mérséklődő kínai növekedés okozhatja. Ez már nyáron is látszott, és a kilátások romlása miatt a gazdasági szereplők csökkentették is várakozásaikat. Az év végére viszont több úgynevezett előre tekintő - a várható folyamatok megítélését tükröző - index ismét javulni kezdett. A mücheni ifo gazdaságkutató intézet hangulatindexe például november után decemberben is emelkedett, éppen úgy, mint a GfK piackutató cég fogyasztói klímát jelző mutatója.

 

Az optimizmus egyik fő oka, hogy az export mellett a belső, lakossági fogyasztás is bővül, és a folyamat valószínűleg kitart jövőre is. 2011-ben félmillió új munkahely jött létre, 2012-ben pedig további bő százezer állást teremtenek a cégek, ráadásul a munkavállalók jelentős részének emelkedett a fizetése, így aztán nem csupán többen rendelkeznek elkölthető jövedelemmel, hanem sokan több jövedelemmel rendelkeznek, mint korábban. Ugyancsak kedvezően hatnak az alacsony kamatok, ami az inflációtól való félelemmel együtt komoly lendületet adott az építőiparnak. Ez a hatás is megmaradhat 2012-ben, tekintve, hogy például egy 300 ezer eurós, 20 éves futamidejű lakáshitel kamata csupán 3,6 százalék - áll a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Jövőre is elmarad a világvége című hétvégi összeállításában.

 

A főként exportra termelő ágazatokra is az optimizmus a jellemző. Az elektrotechnikai ipar vállalkozásait összefogó ZVEI szerint az ágazat bevétele 2012-ben 190 milliárd euró lehet, ami 5 százalékos növekedés 2011-hez képest. "Kiváló üzleti évet zárunk és rekordot várunk az új évtől" - mondta Klaus Mittelbach, a szervezet ügyvezetője a Der Spiegel című hírmagazin összeállítása szerint. A gépgyártással foglalkozó cégek szakmai szervezete (VDMA) a 2011-ben elért 14 százalékos növekedés után 5 százalékos árbevétel-növekedést vár 2012-ben. A mérsékeltebb bővülés nem válságtünet, inkább azt jelzi, hogy a cégek ledolgozták a 2008-2009-es visszaesést és visszatértek a megszokott növekedési ütemhez - mondta Ralph Wiechers, a VDMA vezető elemzője a Der Spiegelnek.

 

A vezető gépjárműgyártók - a BMW, a Daimler és a Volkswagen csoport - abból indulnak ki, hogy az európai értékesítés csökken jövőre, de tovább nő az eladott új német gyártmányok száma a nagy feltörekvő országokban, Kínában, Indiában, Brazíliában, Oroszországban, valamint Kínában és az Egyesült Államokban is. Ugyanakkor a visszaesés lehetőségét sem zárják ki, a BMW-nél például az értékesítés 60 ezres, 100 ezres és 200 ezres csökkenését is modellezték, és azt találták, hogy a 200 ezer darabos visszaesés sem rázná meg a céget, mert a tőkeellátottságot és a likviditást tekintve sokkal jobb a helyzet, mint 2008 őszén, a Lehman Brothers csődje idején. Elbocsátásokra sem lenne szükség, mert a dolgozók az utóbbi időszakban a növekvő kereslet miatt olyan sok túlórát teljesítettek, hogy ezek megváltásával megoldható a termelés visszafogása a létszám csökkentése nélkül.

 

A német gazdaság az óriásvállalatokról ismert, a teljesítmény nagyját azonban a kis- és közepes vállaltok (kkv) szektora - az 500 főnél kevesebb embert foglalkoztató, illetve 50 millió euró alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozások csoportja - adja. Ebben az ágazatban is a derűlátás a jellemző. A német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége DIHK egy friss felmérésében kimutatta, hogy a kkv szektorban a cégek 44 százaléka jónak ítéli jelenlegi helyzetét, és 23 százalék 2012-ben további javulásra számít, míg a jelenlegi helyzetet kedvezőtlennek tartó vállalkozások aránya csupán 9 százalék, és csak 16 százalék számít az üzletmenet romlására jövőre.

 

A szektorra jellemző, hogy szereplői a szakterületükön globális szinten az élvonalban vannak, és számos cég piacvezető. A kölni Alfred H. Schütte GmbH például 131 éve működik, családi vállalkozásként indult, jelenleg 500 főt foglalkoztat és esztergagépeket gyárt. A cég vezetője az FAZ-nek elmondta: elképzelése sincs arról, hogy miként alakul a világgazdasági környezet 2012-ben, de az biztos, hogy a hatalmasra duzzadt rendelésállomány miatt legkorábban 2013 februári szállítási határidővel tudnak vállalni újabb megbízást.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés