CoolPolitika.hu

Leszerepeltek Sarkozy és Olmert testőrei

2008  //  Jún  //  25  //  coolpolitika

Leszerepeltek Sarkozy és Olmert testőreiÖngyilkosság árnyékolta be Nicolas Sarkozy közel-keleti látogatásának a végét. Az izraeli díszőrség egyik tagja a francia államfő búcsúztatása alatt lett öngyilkos a repülőtéren. Szakértők szerint Sarkozy és Olmert testőrei csődöt mondtak, hiszen több másodperc kellett nekik, hogy felfogják: védeni kell a politikusokat.

Nicolas Sakrozy és felesége, Carla Bruni már a repülőgép lépcsőjénél búcsúzkodott izraeli vendéglátóitól, amikor lövés dördült el. A francia elnöki párost a testőrök szabályosan betuszkolták a gépbe, az izraeli politikusokat pedig szélsebesen páncélozott autókba ültették. Azonban nem merénylet történt, hanem az izraeli díszőrség egyik tagja lett öngyilkos a búcsúztatási ceremónián. Még nem tudni, miért végzett magával a katona.

 



Sarkozy egyébként izraeli tárgyalásain azt tanácsolta vendéglátóinak, hogy nyújtsanak békejobbot a palesztinoknak. -  Az a gyenge, aki a kinyújtott békejobbot visszautasítja. Tiszta szívből mondom Izraelnek, annak az államnak, amelyet mindig is támogattam, hogy ideje kezet nyújtania a palesztinoknak. Sokkal kevesebb lesz a bánat, mintha folytatnák a háborút - szögezte le a francia elnök.

 


 

- A lövés után szétesett a francia elnök védelme, hiszen Sarkozy testőreinek több másodperc kellett, hogy felfogják: menekíteni kell az államfőt - írta a Maariv tel-aviv-i napilap. A Yedioth Ahronoth, Izrael legnagyobb példányszámú napilapja pedig azt emelte ki, hogy Ehud Olmert kormányfő védői sem siették el, hogy a páncélozott gépkocsiba tuszkolják a politikust.

 

Szakértők szerint lassúak voltak mind a két oldal testőrei, ami hasonló, ám éles helyzetben akár a politikusok vesztét is okozhatta volna. - Az őröknek ilyenkor egy másodpercet sem szabad gondolkodniuk, minden szituációban védeniük kell ügyfeleiket - vélekedett több megfigyelő is, akik szerint a testőrök megbuktak a vizsgán.

 

A francia nyelvű La Presse Canadienne információ szerint az elnökök testőrei nem hallhatták a lövést, őket is csak értesítették a történtekről. A 32 éves öngyilkos fiatalember állítólag több mint 100 méterre volt a ceremóniától, ráadásul egy épület tetején, ahonnan a lövés után leesett a szemtanúk szerint.
 

Carla Bruni, a francia elnök felesége berohant a repülőgépbe, ám Sarkozy és Olmert még gyorsan elbúcsúztak és úgy kerültek biztonságosabb helyre. Több lap kifogásolta, hogy Bruni sokkal hamarabb jutott a repülő belsejébe, mint férje, Sarkozy.  

 

(K. A. - T. Zs.) 

 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés