CoolPolitika.hu

Obama: Izrael hatvan éves fennállása csoda

2008  //  Júl  //  23  //  coolpolitika

Obama: Izrael hatvan éves fennállása csodaSzilárd támogatás ígért szerdán Izraelnek jeruzsálemi látogatásán Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-várományosa, aki fogadkozott, hogy elnökké választása esetén a közel-keleti békefolyamat fellendítésén fog munkálkodni.

Obama közel-keleti körútja során tárgyalt Jeruzsálemben Ehud Barak védelmi miniszterrel, Benjámin Netanjahuval, a jobboldali ellenzéki Likud tömb vezetőjével és Simon Peresz izraeli államfővel. Az utóbbi megbeszélést követően Obama csodának nevezte Izrael hatvan éves fennállását, és méltatta Pereszt a zsidó állam létrejöttében játszott szerepéért.

Netanjahu szerint Obama azt ígérte neki, hogy soha sem fog ártani Izrael biztonságának. Mindketten egyetértettek abban, hogy meg kell akadályozni Irán atomhatalommá válását, s e törekvésnek kiemelt fontosságot tulajdonítottak.

Obama a nap folyamán találkozik még Ehud Olmert miniszterelnökkel és Cipi Livni külügyminiszterrel, illetve később Ciszjordániában tárgyal Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és Szalám Fajjád miniszterelnökkel.

Az elnöki székért folyó versenyben Obama igyekszik leküzdeni az egyesült államokbeli zsidó szavazók tartózkodását, akik nem biztosak a politikus Izrael iránti elkötelezettsége felől. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el, majd annektálta Kelet-Jeruzsálemet, amelyre a palesztinok ma is igényt tartanak.

(MTI)
 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés