CoolPolitika.hu

Nukleáris áttörést emlegetett Irán

2010  //  Dec  //  07  //  MTI

Nukleáris áttörést emlegetett IránEgy nappal a genfi tárgyalások előtt, vasárnap jelentette be Irán, hogy nagy előrelépést tett atomprogramjában, mutatva ezzel elszántságát és hajlíthatatlanságát a Nyugat által kifogásolt urándúsítási projekt folytatására.

Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője közölte, hogy sikerült a fűtőanyagciklus első lépését önerőből megtenni, azaz Iránban kibányászott uránércből urán-oxid (U3O8 - három urán- és nyolc oxigénatomból álló molekula) formájában kinyerni a nyers uránt. Az U3O8 sárgás színű por, amelyet pogácsákká sajtolnak. Ezt a szakzsargonban sárga pornak vagy sárga pogácsának nevezik. Ahhoz azonban, hogy az atomerőművekben használni tudják, növelni kell az uránban a 235-ös izotóp arányát.

 

Az izotópdúsítást készíti elő a konverzió, amelynek során az U3O8-ot urán-hexafluoriddá (UF6) alakítják. Ezután a gáz halmazállapotúvá könnyen átalakítható urán-hexafluoridban gázcentrifugákkal szétválasztják az urán 235-ös és 238-as izotópját. Az így dúsított urán-hexafluoridból több kémiai átalakítás után urán-dioxidot (UO2 - egy urán- és két oxigénatomból álló vegyületet) állítanak elő, majd ebből az anyagból pasztillákat készítenek, s ezekkel töltik fel az atomerőművek fűtőelemeit. Szálehi közlése szerint Iránnak először sikerült hazai bányában kitermelt uránércből sárga pogácsát előállítani, ami lehetővé teszi számára az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott szankciók megkerülését. Ezzel a lépéssel Irán önellátóvá vált a teljes fűtőanyagciklus végrehajtásában, azaz megszüntette az importtól való függőséget - mutatott rá.

 

A BT vonatkozó határozataiban megtiltotta tagállamainak, hogy uránérc-koncentrátumot adjanak el Iránnak. Irán jelentős mennyiségű "sárga pogácsát" halmozott fel az 1970-es években dél-afrikai importból, valamint Kínától is vásárolt bizonyos mennyiséget még a szankciók elfogadása előtt.    Nyugati országok szerint Iránban fogyóban van a nyers urán, mert a külföldről beszerzett készletek lecsökkentek, az ország uránérctartaléka pedig nem elég egy nagy ívű, polgári célokat szolgáló atomprogram végrehajtásához. Egy neve elhallgatását kérő, az iráni atomdossziét jól ismerő diplomata vasárnap azt mondta, hogy Irán eltúlozza a hazai uránérckészletéről szóló adatokat.

 

Szálehi cáfolta, hogy a helyi készletek nem elegendőek. Elmondta, hogy a dél-iráni Gasinban lévő uránbányában állították elő a nyers uránt, amelyet aztán az iszfaháni nukleáris központba szállítottak dúsításra. Azt azonban nem árulta el, hogy mekkora mennyiségről van szó, csak annyit mondott, hogy a szállítások "folyamatosak". Hozzátette, hogy az Irán középső részén fekvő Szagandnál megnyitnak egy nagyobb uránbányát "a nem túl távoli jövőben". Mike Hammer, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője vasárnap kijelentette, hogy Washingtont nem érte váratlanul a bejelentés, hiszen Irán évek óta igyekszik saját atomprogramjának fejlesztésére. Hozzátette, hogy mindazonáltal ez még inkább kétségessé teszi Irán szándékait, és további nyugtalanságra ad okot, noha Teheránnak éppen megnyugtatnia kellene a nemzetek közösségét.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés