Nemzetközi vizsgálatot sürget az ellenzék Gabonban
2009 // Sze // 11 // MTI
Legkevesebb 15 embert öltek meg a Port Gentil-i zavargásokban a gaboni elnökválasztás eredményének múlt heti bejelentése után, de elképzelhető, hogy számuk a több tucatot is eléri - közölte szerdán egy ellenzéki képviselő.
Pierre-André Kombila ezzel ellentmondott a hatóságoknak, mert hivatalosan hárman haltak meg a múlt heti erőszakcselekményekben a nyugat-afrikai ország olajipari fővárosában, miután a kormány szeptember 3-án bejelentette, hogy Ali Bongo nyerte meg az augusztus 30-i elnökválasztást. Ali Bongo az ország volt diktátorának, Omar Bongónak a fia. Az orvos végzettségű Kombila többször volt már miniszter, és 1998-ban maga is indult az elnökválasztáson. Most Pierre Mamboundou ellenzéki jelöltet támogatta, aki a harmadik lett.
Mamboundounak Port Gentil az egyik támogatói bázisa. Kombila az egyik Port Gentil-i kórház halottasháza által közölt adatokra hivatkozott, de mint mondta, nem tudja, hány holttest van a másik városi halottasházban. -A szemtanúk szerint, akikkel beszéltem, több tucatnyi halott van. Ellenőrizni kell a szóbeszédet, miszerint a hadsereg elvitt és helikopterről a tengerbe dobott holttesteket. Nemzetközi vizsgálatot kell indítani, és meg kell hallgatni a rendfenntartó erők becsületes tagjait, ki kell deríteni az igazságot - szögezte le.
Az ellenzéki képviselő szerint 311 olyan embert tartanak még őrizetben, aki állítólag részt vett a zavargásokban, köztük mintegy húsz nőt. Jean-Francois Ndongou gaboni belügyminiszter ezzel szemben vasárnap körülbelül 60 ember előállításáról beszélt. A libreville-i kormány szóvivője kedden az állami televízióban kijelentette, hogy a kormány ura a helyzetnek, kivizsgálja a történteket, és nincs szükség nemzetközi beavatkozásra.
A belügyminiszter vasárnap még úgy nyilatkozott, hogy hajlandó hozzájárulni egy nemzetközi vizsgálathoz, és leszögezte: a hadsereg egyértelmű parancsot kapott arra, hogy éleslőszert nem használhat az erőszak elfojtására. Ali Bongo győzelme bejelentésének hírére olyan súlyos zavargások törtek ki múlt csütörtökön Libreville fővárosban és Port Gentilban, amilyenre évek óta nem volt példa Gabonban.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
