CoolPolitika.hu

Nemzetközi törvényszék megoldás lehet a kalózok ellen

2009  //  Máj  //  30  //  MTI

Nemzetközi törvényszék megoldás lehet a kalózok ellenHollandia azt javasolta pénteken, hogy állítsanak fel nemzetközi törvényszéket a szomáliai kalózkodás elleni fellépésre, s közölte, hogy júniusra szakértői értekezletet hív össze ebből a célból.

A holland kormány a kalózkodás ügyében januárban létrehozott összekötő csoport New York-i ülésén vetette föl a javaslatot - mondta a külügyminisztérium szóvivője. A csoport eddig főként a katonai akciók kérdésével foglalkozott, de Hollandia szerint szükség van a jogi eljárásra a bűnüldözésben és a büntetés-végrehajtásban is - tette hozzá.

 

A csoportnak több mint húsz ország és nemzetközi szervezet a tagja, így az ENSZ, az EU, NATO és az Afrikai Unió is. A hollandok, akik szintén tagjai, nemrég kénytelenek voltak szabadon engedni kilenc tetten ért szomáliai kalózt, mivel hiányzik az ellenük lefolytatandó eljárás jogi alapja.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés