CoolPolitika.hu

Nem tud latinul az intelligens busz

2011  //  Aug  //  08  //  MTI

Nem tud latinul az intelligens buszModern technológiával sem lehet kikerülni a hibákat, ez a tanulsága a Rómában közlekedő új autóbusznak, melyen számítógép mondja be a megállók neveit. A római számokat azonban nem ismeri.

Melyik római autóbuszon a legszórakoztatóbb utazni? A 881-esen - írta a Corriere della Sera című napilap római kiadása. Az újság szerint rómaiak és turisták szívesen szállnak fel az ezen a vonalon most forgalomba állított kényelmes, légkondicionált autóbuszokra, melyek ráadásul jókedvre is derítik az utasokat. A 881-es autóbuszokon ugyanis nem előre regisztrált emberi hang, hanem számítógép mondja be járműben levő kijelzőn is olvasható megállók neveit.

 

Tökéletes olasz nyelven mindaddíg, amíg olyan utcanévhez nem ér, melyben római szám is található. Ezt a komputer nem ismeri, így a római hetest például vi-nek olvassa megduplázva az i-t. Mivel a 881-es autóbusz a Vatikán szomszédságában halad, és a VII. Gergely pápáról elnevezett úton tizenhét megállóban áll meg, ezért éppen tizenhétszer hallható a "vii Gergely". Az Atac római közlekedési vállalat azonnali válaszában jelezte, hogy ezt az autóbuszjáratot egy másik cég üzemelteti, mely még nem reagált az utasok panaszára.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés