CoolPolitika.hu

Nagykoalíció mellett a németek

2011  //  Okt  //  10  //  MTI

Nagykoalíció mellett a németekKonzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciót támogat a németek jelentős többsége.

Egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a német állampolgárok több mint 40 százaléka azon a véleményen van, hogy a jelenlegi feszült gazdasági, illetve pénzügyi helyzetben az ország előtt álló problémákkal a leghatékonyabban egy konzervatív-szociáldemokrata kormánykoalíció vehetné fel a harcot. A politikai "kívánságlista" második helyén 33 százalékkal a jelenlegi ellenzéki pártok, a szociáldemokrata párt és a Zöldek koalíciója áll. A Németországban jelenleg kormányzó konzervatív-liberális koalíció folytatását a megkérdezetteknek mindössze 12 százaléka tartja kívánatosnak.

 

Németországot 2005 és 2009 között Angela Merkel kancellár vezetésével nagykoalíció irányította, amely jóval népszerűbb volt, mint Merkel második, a konzervatív CDU/CSU-ból és a szabad demokrata FDP-ből álló, 2009 őszén hivatalba lépett második kormánya. A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban közölt, az Emnid közvélemény-kutató intézet által végzett felmérésből kitűnt, hogy csaknem egy hónappal a berlini tartományi választások után még mindig folytatódik a politikába akkor berobbant Német Kalózpárt szárnyalása. Az internet szabadságát zászlajára tűző, a legfontosabb politikai és gazdasági kérdésekre választ csak most kereső kis párt országos népszerűsége 9 százalékos, ami rekordnak számít a 2006-ban alakult "kalózok" történetében. Ugyanakkor tart a konzervatívokkal közösen kormányzó liberálisok mélyrepülése. Az FDP támogatottsága mindössze 3 százalékos, és egy előre hozott választás esetén a nagy hagyományokkal rendelkező párt minden bizonnyal kiesne a Bundestagból.

 

A CDU/CSU támogatottsága a felmérés alapján 32 százalékos, míg a második helyen 28 százalékkal az ellenzéki szociáldemokraták állnak. A Zöldek népszerűsége 17, a reformkommunista Baloldal pártjáé pedig 7 százalékos. A lehetséges kancellárok versenyében a CDU elnöke, Angela Merkel és két szociáldemokrata politikus, a korábbi külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier és a volt pénzügyminiszter, Peer Steinbrück szinte holtversenyben áll. Noha a következő német parlamenti választásokig még csaknem két év van hátra, megfigyelők a jelenlegi kormánykoalíció - 2013 ősze utáni - hatalmon maradásának már most kevés esélyt adnak.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés