CoolPolitika.hu

Moszkva nem akar NATO bővítést

2008  //  Már  //  21  //  coolpolitika

Moszkva nem akar NATO bővítéstA NATO kibővítésének ügye, ezen belül Ukrajna és Grúzia NATO-felvételi tervének megvalósítása a „legsúlyosabb következményekkel” jár majd a katonai szövetség és Oroszország kapcsolataira - közölte csütörtöki tel-avivi sajtóértekezletén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A NATO effajta kibővítése erősen emlékeztetett "a területek hidegháború logikája szerint történő tömbös megszerzésére" - hangsúlyozta az MTI szerint Lavrov. Moszkva nem lát semmilyen objektív okot a NATO kibővítésére, s az euroatlanti térség biztonsági céljait a jelenlegi NATO-tagországok és azon országok együttműködése révén lehet megvalósítani, amelyek ténylegesen hozzájárulhatnak a jelenlegi veszélyekkel szembeni küzdelemhez - mondta Lavrov az izraeli külügyminiszterrel, Cipi Livnivel folytatott megbeszélése után.

 

Az orosz külügyminiszter leszögezte, hogy a koszovói helyzet rendezésének egyetlen legitim alapja a BT 1244-es határozata, amely nem engedélyez saját hadsereget Koszovónak, nem engedélyez fegyverszállításokat sem, kivéve ha a nemzetközi békefenntartó haderőnek (KFOR) szánt fegyverszállításokról van szó. George Bush amerikai elnök szerdán engedélyezte a fegyverek szállítását a koszovói kormánynak.


    

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés