CoolPolitika.hu

Módosítaná a békealkotmányt

2012  //  Sze  //  16  //  MTI

Módosítaná a békealkotmánytA japánok hatvanöt százaléka támogatná az alkotmány módosítását, ötvenhat százalékuk pedig átírná az alaptörvény háborút tiltó kilencedik cikkét a Mainichi Shimbun napilap szombaton közzétett közvélemény-kutatása szerint.

A lap állítása szerint korábban soha nem volt ilyen magas az alkotmánymódosítást támogatók aránya.     A módosításpártiak 60 százaléka szerint az alaptörvény felett eljárt az idő, míg 10 százalékuk azért írná át az alaptörvényt, mert azt szerintük "az Egyesült Államok erőszakolta rá Japánra".     Annak ellenére, hogy a megkérdezettek többsége támogatná a kilencedik cikk - az úgynevezett békeklauzula - kiegészítését, 51 százalékuk továbbra sem engedélyezné a kollektív önvédelemhez való jogot.     A kilencedik cikk azt mondja ki, hogy a japán nép örökre lemond a háborúról, s nem tart fenn hadsereget. Habár Japán rendelkezik hadsereggel (ennek hivatalos neve önvédelmi erő), az kizárólag védekező fegyverzettel bír, csak ENSZ-missziókban vehet részt külföldön, s jogkörei igen korlátozottak.     A szigetországban korábban két, az ezredfordulón alapított parlamenti bizottság is az alkotmány módosítását javasolta, azóta azonban lekerült a kérdés a politikai napirendről.     A felmérés arról is beszámolt, hogy a válaszadók 48 százaléka felszámolná a parlament felsőházát, 63 százalékuk pedig közvetlen miniszterelnök-választást szeretne.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés