CoolPolitika.hu

Minden ötödik amerikai számított mentális betegnek

2010  //  Nov  //  20  //  MTI

Minden ötödik amerikai számított mentális betegnekTöbb mint 45 millió amerikainak, a felnőtt lakosság 20 százalékának volt mentális problémája tavaly, ebből 11 milliónál súlyos betegség jelentkezett - közölték csütörtökön amerikai kutatók.

Az Egyesült Államok drogügyekkel és mentális betegségekkel foglalkozó szolgálata, a SAMSHA jelentése szerint a 18 és 25 év közötti fiatalok körében volt a legmagasabb, 30 százalék a mentális betegségek aránya. A legkisebb arányt, 13,7 százalékot az ötven év feletti korosztálynál regisztrálták. A felmérés szerint 6,1 millió felnőtt nem kapott kezelést tavaly mentális betegségére, a válaszadók 42,5 százaléka indokolta azzal, hogy nem engedhette meg magának. A munkanélküliek kétszer nagyobb valószínűséggel vették komolyan fontolóra az öngyilkosság gondolatát (6,6 százalék) azokhoz képest, akik dolgoztak (3,1 százalék). A felmérés szerint az amerikai nőknél jóval gyakoribb volt tavaly a mentális problémák aránya (23,8 százalék), mint a férfiaknál (15,6 százalék).

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés