CoolPolitika.hu

Megrovás fenyegető célozgatás miatt

2010  //  Jan  //  08  //  MTI

Megrovás fenyegető célozgatás miattA bolgár miniszterelnök megrótta egyik miniszterét amiatt, hogy egyik, a kormánnyal nem egyeztetett nyilatkozatában meglebegtette Törökország európai uniós csatlakozásának megvétózását.

Bojko Boriszov kormányfő csütörtöki beszámolók szerint közölte, hogy ez volt az "utolsó figyelmeztetés" a határokon túl élő bolgárokért is felelős tárca nélküli miniszter, Bozsidar Sztojanov címére. Sztojanov kedden kijelentette, hogy befolyásolhatja Törökország EU-csatlakozását, ha nem sikerül megállapodásra jutni a Kelet-Trákiából 1913-ban elűzött több mint 250 ezer bolgár, illetve a leszármazottak kárpótlásának kérdésében. Közölte: a kormány tervei szerint felgyorsítják a szükséges dokumentumok összegyűjtését, hogy az év végére be tudják nyújtani a Törökországgal szembeni 20 milliárd dolláros kártérítési követelést.

 

A nyilatkozat feldühítette Ankarát. Ahmet Davutoglu török külügyminiszter figyelmeztette Szófiát, hogy az ilyen megjegyzések kárt okozhatnak a kétoldalú kapcsolatoknak. A bolgár miniszterelnök, aki január végén vagy február elején tesz hivatalos látogatást Törökországban, leszögezte, hogy Sztojanov kijelentései nem a kormány hivatalos álláspontját tükrözik. A BTV kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában közölte: figyelmeztette miniszterét, hogy meneszti, ha még egyszer előfordul hasonló eset. Egy bolgár kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy Bulgária támogatja a törökországi reformokat, és egyetlen kétoldalú kérdés, így a menekültek kárpótlásának ügye sincs közvetlen kapcsolatban az EU bővítésével. Bulgária 2007-ben csatlakozott az unióhoz.

 

A 65 éves Sztojanov végzettségére nézve történész, s egy időben a bolgár nemzeti múzeumot is vezette. Egy internetes portálnak adott nyilatkozatában azt ígérte, hogy a jövőben visszafogottabban fog nyilatkozni. A miniszter az elmúlt hónapokban öt alkalommal okozott külpolitikai botrányt kijelentéseivel, s különösen feldühítette a szomszédos Macedóniát az ott élő bolgárok helyzetének bírálatával.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés