CoolPolitika.hu

Liberman csak előfeltételek nélkül kész tárgyalni Szíriával

2009  //  Ápr  //  26  //  MTI

Liberman csak előfeltételek nélkül kész tárgyalni SzíriávalAvigdor Liberman izraeli külügyminiszter késznek mondta magát béketárgyalásokat kezdeni Szíriával, de csak előfeltételek nélkül.

Liberman vasárnap az izraeli közrádióban tette e kijelentést, reagálva arra a szíriai ajánlatra, hogy újítsák fel a két ország közötti közvetett béketárgyalásokat, amelyek tavaly az előrehozott izraeli választások kiírása után félbeszakadtak. Damaszkusz követelésének középpontjában a Golán-fennsíkról való teljes izraeli kivonulás áll.  

 

-Azt mondják, vonuljunk vissza az 1967-es határok mögé és adjuk fel a Golánt. Ha ebbe beleegyezünk, akkor miről tárgyaljunk? - tette fel a kérdést az izraeli külügyminiszter. Izrael és Szíria tavaly többször is tárgyalt Törökország közvetítésével. Ezeken a zsidó állam azt követelte, hogy Damaszkusz hagyjon fel az Izrael létét fenyegető libanoni és palesztin fegyveres csoportok támogatásával. Liberman az osztrák Kleine Zeitung című lapban a hét végén megjelent interjúban úgy vélekedett, hogy Szíria nem tekinthető hiteles partnernek a megállapodáshoz az Iránhoz fűződő kapcsolatok és a fegyveres csoportok támogatása miatt.

 

Az izraeli külügyminiszter egy másik, a katonai rádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy nincs értelme a palesztinokkal való végleges megállapodásról tárgyalni, mivel nem képesek megfékezni a szélsőségeseket. -A politikai folyamatot az elején kell kezdeni, nem a végén - mondta Liberman, aki szerint az Izrael által eddig tett engedmények csak az erőszak fokozódását hozták.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés