CoolPolitika.hu

Lemondott a hondurasi kormány

2009  //  Nov  //  07  //  MTI

Lemondott a hondurasi kormány Testületileg lemondott a júniusi puccs által hatalomra került hondurasi kormány, hogy megteremtse a feltételeket a nemzeti egységkormány létrejöttéhez.

A kormány helyi idő szerint csütörtökön kiadott közleményében jelentette be lemondását. Közlése szerint a kabinet az ország ideiglenes államfője, Roberto Micheletti kérésére távozik. Micheletti képviselői bejelentették, hogy az elkövetkező órákban nyilvánosságra hozzák az új nemzeti egységkormány összetételét, összhangban azzal a megállapodással, amelyet a múlt héten ütöttek nyélbe Micheletti, illetve a hatalomból száműzött elnök, Manuel Zelaya képviselői.

 

A megállapodás értelmében csütörtök éjfélig kell létrehozni az egységkormányt. A megállapodás nem nyújt garanciát a száműzött elnök hatalomba való visszahelyezésére, de Zelaya azt mondta, hogy nem fogja támogatni a nemzeti egységkormány létrejöttét, amíg a parlament nem hoz döntést az elnök szék visszafoglalásáról. Micheletti nem sokkal a kormány lemondása után közölte, hogy Zelaya nem vesz részt a megalakítandó egységkormányban, ugyanis a megállapodáskor nem nevezett meg miniszterjelölteket, ettől függetlenül beiktatja az egységkormányt.

 

A hondurasi politikai válság június 28-án robbant ki, amikor Zelayát a katonák feltették egy repülőgépre, és külföldre száműzték. Az elnököt ellenfelei azzal vádolták, hogy az alkotmány kijátszására készült, megbízatásának lejárta után is hatalmon akart maradni. Zelaya szeptember 21-én visszatért Hondurasba, s az ottani brazil nagykövetségen keresett menedéket.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, kormány, Szerbia, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés