CoolPolitika.hu

Lelőtték az ingusföldi államfő elleni merénylet szervezőjét

2009  //  Sze  //  07  //  MTI

Lelőtték az ingusföldi államfő elleni merénylet szervezőjétA Junusz-Bek Jevkurov ingusföldi államfő ellen júniusban elkövetett merénylet fő szervezőjét tűzharcban megsemmisítették - jelentették be hivatalosan a helyi hatóságok vasárnap.

A közlés szerint pénteken rendőrök akartak igazolás céljából megállítani egy személyautót, amelyben a gyanúsított Rusztam Dzortov és további két személy ült, a kocsi azonban nem állt meg, s utasai tüzet nyitottak a rendőrökre. A lövöldözésben két további utas a helyszínen életét vesztette, Dzortovnak még sikerült elmenekülnie, de nem sokkal később a közelben megtalálták holttestét. A Dzortov megöléséről szóló bejelentés után néhány órával a belügyminisztérium helyi igazgatósága azt is közölte, hogy ő szervezte a nazranyi  rendőrség elleni merényletet, amelynek augusztus 17-én több mint húsz emberéletet követelt.

 

Ingusföldön és az egész észak-kaukázusi térségben továbbra is igen feszült a helyzet, s naponta érkeznek hírek merényletekről, a szélsőségesek és a rendvédelmi szervek képviselői közötti harcokról, noha Csecsenföld és Ingusföld határának térségében a rendvédelmi erők közös akciói már május óta folynak. Jevkurov elnök, aki a júniusi merényletben olyan súlyosan megsérült, hogy csak augusztus végén tudott újra munkába állni, a múlt héten bejelentette: úgy tudják, újabb öngyilkos merénylők érkeztek Ingusföldre, ezért további támadásoktól kell tartani, s mindenütt keresni fogják az információkban szereplő járműveket.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés