CoolPolitika.hu

Larry King elköszön

2010  //  Dec  //  19  //  MTI

Larry King elköszönMiután negyedszázadon át faggatta a képernyőkön az amerikai és a világpolitika, a közélet és a szórakoztatóipar kulcsszereplőit a CNN képernyőjén, csütörtök este utoljára jelentkezik a róla elnevezett élő show-jával Larry King.

-Szomorú, de ideje elmennem. Az ember tudja, hogy mikor jött el az ideje - nyilatkozott saját csatornájának King. King, akinek ingujjas-nadrágtartós megjelenése és száraz, objektív kérdezési stílusa iskolát teremtett a világ televíziózásában, akkor érezte meg, hogy ideje vennie a kalapját, amikor a CNN a szokásos öt- vagy hároméves szerződés-hosszabbításokkal ellentétben a legutóbb csak egy évet ajánlott fel. A 77 éves riporter belement, hogy évi négy, általa készítendő adás fejében nem pártol át a konkurenciához. -Nem panaszkodom a CNN-re. Nagyszerű házasság volt, ez pedig nem jelent válást közöttünk - nyilatkozott a televíziós. King pontosan tudja, hogy miről beszél, hiszen eddig összesen nyolcszor nősült és hétszer vált el. Nyolcadik feleségével, Shawn Southwick Kinggel, akivel a frigyben közösen eltöltött évei száma "két számjegyűre" emelkedett, az idén beadta a válási keresetet, de aztán visszavonta őket. A visszavonulása után együtt mennek el egy hosszabb pihenőre, két 10, illetve 11 éves fiuk társaságában.

 

Barátai szerint King régi vágású úriember, aki nem fekszik le "csak úgy" a barátnőivel, hanem el is veszi őket. Egy alkalommal a leánykérés már az első randin megtörtént. A Playboy-nyuszi Adele ujjára a riporter kétszer is felhúzta a gyűrűt. Önéletrajzi kötetében ugyanakkor azt vallotta: "nem egészséges" ha az ember két-három alkalomnál többször is megnősül. Kingnek az egészség értékéről is kristálytiszta fogalma lehet, mert eddig 5 bypassműtétet hajtottak végre rajta. Larry King összesen 53 évet húzott le az elektronikus médiában. Munkája elismerséül 10-szer jutalmazták Cable ACE díjjal, egyszer-egyszer pedig Emmy- és Peabody-díjjal, és neve bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Csak a CNN archívumában 6120 általa készített tévéműsor és mintegy 50 ezer interjú felvételeit őrzik.

 

Az elmúlt évek során számos kritika érte amiatt, hogy kérdései túl puhára sikerednek. Ő azonban ezt másként látta. -Minimalista vagyok, a legnagyobb minimalista kérdés pedig mind közül az, hogy miért? King a saját megítélése szerint a legrosszabb interjúját a néhai Robert Mitchum színésszel készítette, aki a ki, mit, hol, mikor és miért kérdésekre olyan válaszokat adott, mint igen, nem, talán, igen is meg nem is. A legjobb beszélgetések King szerint Bill Clintonnal és Frank Sinatrával készültek, mert ez a két híresség "szenvedéllyel nyilatkozott, és képes volt humorérzékkel és egy kis haraggal elmagyarázni azt, amit csinál". King 1933-ban született, Larry Zeiger néven. Apját korán elvesztette, bátyjával együtt szegénységben, segélyen nőtt fel. Első szemüvegét New York város utalványozta ki a számára.

 

Rádiósként akart valakivé válni; szalmai pályafutását 1957 május 1-jén kezdte meg a miami WAHR adónál. Nevét azért változtatta meg, mert főnöke a Zeigert "túl etnikainak" találta. Az újdonsült rádiós tekintete a szerkesztője előtt heverő Miami Heraldra esett, amely a King alkohol-nagykereskedés kolumnás hirdetésénél volt nyitva. Jobb ihlet nem is kellett. Amikor a CNN alapítója, Ted Turner felfigyelt rá, King műsorát már országszerte sugározták. Kezdő fizetése a csatornánál évi 200 ezer dollár volt. A jelenlegi bérével kapcsolatban csak annyit szokott mondani, hogy  "a CNN jól bánik velem". A The Los Angeles Times egy évekkel ezelőtti jelentése szerint King Beverly Hills-i háza 12 millió dollárt ér.

 

Miután jó előre bejelentette, hogy 2010 végén távozni akar a képernyőről olyan, ritkán nyilatkozó hírességek egyeztek bele egy neki adandó interjúba, mint Barbra Streisand és Al Pacino. -Sokáig éljen Király! Mikor lesz ismét még egy olyan, világszerte népszerű ember mint ön? - kérdezte Vlagyimir Putyin egy nemrégiben, az új START-egyezménnyel és a WikiLeaks-kiszivárogtatásokról folytatott beszélgetésük végén.  King kitért a válasz elől. Utódja a CNN esti műsorsávjában barátja és pártfogoltja, a 36 éves Ryan Seacrest rádiós műsorvezető lesz. Ő lesz az utolsó Larry King Show házigazdája is.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés