Küszöbön áll a General Motors elleni csődeljárás
2009 // Máj // 23 // MTI
Küszöbön áll a legnagyobb amerikai autógyár, a General Motors elleni csődeljárás - írta a pénteki The Washington Post.
A lap úgy értesült, hogy az Obama-kormány csődvédelmi eljárás során akarja átszervezni a detroiti cég működését; a csődvédelmi kérelmet akár már a jövő héten vagy június első hetében benyújthatják. A GM átalakításával kapcsolatos terveket ismerő, névtelenséget kérő források szerint a kormány az eddigi 15 milliárd dollárnyi szövetségi kölcsönön túl további közel 30 milliárd dollárt szeretne a vállalatba pumpálni, hogy a kisebb méretben újjáéledő cég versenyképes autógyártóvá váljon.
Ugyancsak a jövő héten várható, hogy a harmadik legnagyobb autógyár, a Chrysler ellen korábban indított csődvédelmi eljárást megszüntetik. Elemzők attól tartanak, hogy a GM elleni csődvédelmi eljárás tovagyűrűző hatásaként egy sor beszállító vállalkozás be fog dőlni. Az Obama-kormány már korábban jelezte, hogy legalább 50 százalékos tulajdonrészt kíván szerezni az átszervezés utáni GM-ben. Minden bizonnyal megszerzi igazgatótanácsi tagok kinevezésének jogát, ahogy ez a Chrysler esetében is történt, ahol a 9 tagból 4-et a kormány jelöl.
A csődeljárási átszervezés tervezete szerint a GM-ben a The United Auto Workers szakszervezet 39 százalék részesedéshez jutna, cserébe azért, hogy lemond a vállalat 10 milliárd dolláros tartozásáról.Azt még nem tudni, hogy a kanadai kormány mekkora tulajdonhányadhoz jutna. A több kanadai üzemet is működtető GM feltámasztásához 3,5 milliárd dollárt ígért az Egyesült Államok északi szomszédja, ezért cserébe egy igazgatótanácsi helyet kapna.
Az Obama-kormány hónapokon át egyeztetett a szakszervezettel, a kereskedőkkel és a hitelezőkkel annak érdekében, hogy az eladósodott autógyárakat csődeljárás nélkül állítsák talpra. Az adminisztráció áprilisban azonban bejelentette, hogy a Chrysler esetében már csak a csődvédelem a járható út, és vélhetően a GM-nél is ilyen döntés születik. Az AHN hírügynökség értékelése szerint a GM elleni csődeljárás destabilizáló hatással lehet a világ legnagyobb gazdaságára.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
