CoolPolitika.hu

Agyonkövezés vár a házasságtörő irániakra

2008  //  Júl  //  24  //  coolpolitika

Agyonkövezés vár a házasságtörő irániakraEgy férfit és nyolc nőt ítélt házasságtörésért megkövezés általi halálra az iráni bíróság. A 27 és 43 év közötti nőket prostitúció vádjával, az 50 éves zenetanárra pedig azért szabták ki a halálbüntetést, mert szexuális kapcsolatot létesített egy tanítványával.

A bíróság döntéséről a vádlottak ügyvédje tájékoztatta a Reuters hírügynökséget. Hozzátette, hogy megpróbál fellebbezni az ítélet ellen, amit azonban az iráni törvények szerint a kihirdetésétől fogva bármikor végrehajthatnak az elítélteken.

Kövezés általi halálbüntetést utoljára tavaly hajtottak végre egy iráni faluban az ország északnyugati részén, egy férfit végeztek ki tavaly júliusban házasságtörésért.

Jogvédőknek az elmúlt két évben öt férfit és egy nőt sikerült megmenteniük a kövezéstől. Egy 2002-ben kiadott jogi irányelv ugyanis elvileg moratóriumot mondott ki a megkövezésre, de nem írta fölül az érvényben lévő iszlám törvényeket, ezért hajtanak végre azóta is ilyen kivégzéseket. 

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés