Korlátozzák London légiforgalmát
2012 // Jan // 20 // MTI
Erősen korlátozzák London légiforgalmát a nyári olimpiai játékok idején, elkerülendő a teljes káoszt a már most is kapacitásaik határán működő londoni repülőtereken.
A The Times című vezető konzervatív napilap csütörtökön ismertetett értesülése szerint a brit kormány Délkelet-Anglia összes repülőterén külön forgalomszabályozást vezet be az olimpia idejére. Ez vonatkozik a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi légikikötőre, de különösen a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőterére, a főváros nyugati határában működő Heathrow-ra, amelynek forgalmát a brit lap által látott intézkedési tervek alapján ötödével csökkentik.
Ez azt jelenti, hogy a játékok idején Heathrow óránként legfeljebb 36 járatot indíthat és fogadhat, jóllehet a tavaly nyári csúcsidőszakban az óránkénti maximális forgalom 43-44 érkező és induló járat volt. A The Times szerint a brit kormány illetékesei elsősorban attól rettegnek, hogy a sport helyett az óriási késésekről és a hosszú sorokban veszteglő utasokról szóló beszámolók válnak a londoni olimpia "fő sztorijává". Tekintettel arra, hogy a játékokra több mint tízezer külföldi újságíró érkezik, "aligha maradna említés nélkül", ha súlyos torlódás és zűrzavar alakulna ki Heathrow-n, és az illetékesek szeretnék elkerülni az olyan fotókat, amelyeken a legnagyobb londoni repülőtér "egy harmadik világbeli buszpályaudvarra hasonlít" - áll a brit lap csütörtöki beszámolójában.
A lap által látott tervek szerint az előkelőségeket, vezető külföldi politikusokat, "milliárdosokat és celebeket" szállító repülőgépek az olimpia alatt nem szállhatnak le Heathrow-n, csak a kisebb regionális repülőtereken. Az előrejelzések szerint júliusban és augusztusban hétszáz charterjárat és háromezer magánrepülőgép érkezik Londonba a menetrendszerű járatokon felül. Mindemellett 240 "állami" repülőgépet is várnak vezető politikusokkal a fedélzetükön, de még Barack Obama amerikai elnök különgépe, az Air Force One sem szállhat le Heathrow-n - áll a csütörtöki The Timesban. A lap szerint a brit repülésügyi hatóságok azzal számolnak, hogy csak a megnyitó ünnepség előtti napon, július 26-án 350 ezer utas érkezik a londoni repülőterekre, 3,5-szer több, mint egy héttel korábban.
Nagy-Britanniában évek óta komoly vita tárgya, sőt belpolitikai feszültség okozója a rendkívül szűkös londoni repülőtéri kapacitás bővítésének ügye. London öt nagy nemzetközi repülőterének összesen is csak hat kifutópályája van. Csak Heathrow-n működik két pálya, de ezek kapacitás-kihasználtsága is 99 százalékos, a többi légikikötőben pedig csak egy-egy pályán zajlik a forgalom, miközben például az amszterdami Schiphol repülőtérnek egyedül hat pályája van. Heathrow, a legnagyobb londoni repülőtér környéke azonban sűrűn lakott, így gyakorlatilag lehetetlen egy újabb pálya kialakítása, és a többi légikikötő körzetének lakossága is mereven ellenzi a bővítéseket. A jelenleg formálódó elképzelések szerint a Temze torkolatában, egy mesterséges szigetre épülne London új repülőtere négy kifutópályával és gyorsvasúti összeköttetéssel, de ez a beruházás óvatos becslések szerint is 50 milliárd fontba (18 ezer milliárd forintba) kerülne, és jóváhagyás esetén is csak több évtized múlva valósulhatna meg.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
