CoolPolitika.hu

Kivégeztek öt drogcsempészt

2010  //  Okt  //  13  //  MTI

Kivégeztek öt drogcsempésztKivégeztek Iránban öt, drogcsempészés miatt elítélt embert - tájékoztatott hétfőn az IRIB állami televízió internetes portálján.

Mióta 2007-ben az iráni hatóságok hadat üzentek az "erkölcstelen viselkedésnek", a rendőrség már több tucat drogfüggőt, kábítószercsempészt, erőszakot elkövető személyt és gyilkost kerített kézre. -Öt embert felakasztottak az iszfaháni központi börtönben kábítószer-csempészés miatt - derült ki hétfőn az IRIB jelentéséből; a kivégzés részleteiről és pontos idejéről azonban nem közöltek információt. Irán tranzitországnak számít a szomszédos Afganisztánból induló és a nyugati felvevőpiacok felé irányuló ópiumkereskedelemben.

 

Teheránt az emberjogvédő csoportok gyakran támadják amiatt, hogy a világon az ázsiai országban az egyik legmagasabb a kivégzettek aránya. Az iráni média rendszeresen számol be a mostanihoz hasonló esetekről. Júliusban például arról érkezett jelentés, hogy Iszfahánban szintén kábítószer-csempészés miatt négy férfit ítéltek halálra. Az 1979-es forradalom óta érvényben lévő iszlám törvények szerint Iránban a gyilkosság, a nemi erőszak, a házasságtörés, a fegyveres rablás, a drogkereskedelem és az iszlám megtagadása egyaránt halálbüntetéssel sújtható.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés