CoolPolitika.hu

A Tienanmen téri áldozatok nevének közzétételét követelik

2009  //  Feb  //  27  //  MTI

A Tienanmen téri áldozatok nevének közzétételét követelikAz áldozatok nevének nyilvánosságra hozását követelik a Tienanmen téri Anyák, vagyis a katonai erővel levert 1989-es Tienanmen téri tüntetés halottjainak hozzátartozói egy pénteken közzétett petícióban.

Az áldozatok megnevezése mellett szorgalmazzák azt is, hogy a kormány vizsgálja ki a hadsereg fellépését, ítéljen meg kártérítést a hozzátartozóknak és büntesse meg "mindazokat, akik felelősek a gyilkosságokért".
Százhuszonhét aláírás szerepel a levélen, amelyet az éves ülésszakát a jövő héten megkezdő kínai parlamenthez címeztek a Tienanmen téri Anyák. A petíciót egy New York-i székhelyű kínai emberi jogi csoport segítségével hozták nyilvánosságra.
A kínai kommunista vezetők 1989 tavaszán eleinte bizonytalanok voltak abban, milyen választ adjanak a diákok vezette demokráciapárti megmozdulásokra. Végül hat hét után, júniusban a hadsereget vetették be a tüntetések leverésére. A megtorlás több száz - egyesek szerint több ezer - halálos áldozatot követelt. A pártvezetés akkoriban "ellenforradalmi" összeesküvésnek nevezte a történteket, manapság "politikai zavargásként" emlegeti őket.
A Tienanmen téri Anyák szervezete - amely 1991-ben jött létre - több hasonló felhívást intézett már a hatóságokhoz. Az idei azonban több szempontból is különösen kényes esztendő: kényelmetlenséget jelenthet a pekingi vezetés számára egyrészt az, hogy idén - március 10-én - lesz a tibeti felkelés leverésének 50. évfordulója. A dalai láma ezután a Kína-ellenes felkelés leverése után menekült indiai száműzetésbe mintegy százezer követőjével. Az év eleje óta Kína tibetiek lakta körzeteiben már többször tüntettek a tibeti vezető hazatérése mellett.
Másrészt Kínában is érezteti hatását a világgazdasági válság: a gazdasági növekedés lelassult, a munkanélküliség emelkedésnek indult. Több kínai városban voltak tiltakozások gyárbezárások miatt.

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, Oroszország, AmerikaiEgyesültÁllamok, Nagy-Britannia, színes, jog, gazdaság, Franciaország, Kína, Németország, belpolitika, választás, bűnügy, EU, diplomácia, Olaszország, társadalom, háború, Ukrajna, terrorizmus, életmód, Irán, Románia, ENSZ, Szerbia, kormány, Izrael, internet, Európai Unió

Keresés