CoolPolitika.hu

Kína elutasítja az amerikai részvételt

2010  //  Nov  //  03  //  MTI

Kína elutasítja az amerikai részvételtA kínai kormány elutasította kedden azt a javaslatot, miszerint a Kína és Japán közötti szigetvitába bekapcsolódjon be az Egyesült Államok.

Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu), a pekingi külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján "amerikai gondolatnak" minősítette a felvetést. Szavai szerint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a múlt héten Hanoiban vetette fel annak lehetőségét, hogy Washington részt vegyen a rendezésben. A két ázsiai nagyhatalom az utóbbi évek legsúlyosabb diplomáciai válságát éli a szigetvita miatt. A kapcsolatok azt követően romlottak meg, hogy a japán parti őrség szeptember 7-én elfogott egy kínai halászhajót a Kelet-kínai-tengeren lévő, vitatott hovatartozású Tiaojü- (Diaoyu), japánul Szenkaku-szigetek közelében, és a hajó kapitányát több mint két héten át fogva tartotta.    A kínai külügyi szóvivő leszögezte, hogy a szigetek hovatartozásáról zajló vita kizárólag a két félre tartozik. Utalt arra, hogy Kína kétoldalú tárgyalások keretében igyekszik rendezni, ha nézeteltérése támad valamely szomszédos országgal a tengeri határokkal kapcsolatban.

 

Clinton és Maehara Szeidzsi japán külügyminiszter csütörtöki hawaii találkozója után az amerikai diplomácia vezetője azt mondta, hogy a szigetek az amerikai-japán kölcsönös együttműködési és biztonsági szerződés hatálya alá esnek. Ma Csao-hszü szóvivő keddi nyilatkozata szerint az amerikai állásfoglalás "rendkívül téves" és ezért felszólította Washingtont, hogy haladéktalanul változtasson azon. Eközben a hivatalos kínai sajtó a nacionalizmus feléledéséről cikkezik, megállapítva, hogy ebben a folyamatban Japán rossz példát mutat. Az angol nyelvű, Global Times című napilap szerint nagyon sajnálatos, hogy a japánok nem tudnak szabadulni a nacionalizmus béklyójától, ami már a múltban is károsan befolyásolta sorsuk alakulását.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés