CoolPolitika.hu

Kimerül a cseh nyugdíjkassza

2010  //  Jan  //  14  //  MTI

Kimerül a cseh nyugdíjkasszaRekord magas, 30 milliárd koronás hiánnyal zárta a tavalyi évet a cseh nyugdíjkassza, amely a pénzügyminiszter aggodalmai szerint az idén őszre már ki is merül.

Eduard Janota a Lidové Novinynak nyilatkozva elmondta: idén a kiadások meghaladják a befizetéseket és év végére a hiány 20-30 milliárd korona lehet. A munkaügyi és szociális minisztérium szóvivője nem tudta megmondani, hogy az idén a nyugdíjakra előirányzott 337,5 milliárd korona pontosan mikor fogyhat el az év folyamán. A szóvivő szerint a nyugdíjkiadások számos tényezőtől függnek, így egyebek között a kedvezőtlen munkapiaci helyzet növelheti a nyugdíjba menők számát.

 

Súlyosbítja ugyanakkor a cseh nyugdíjkassza helyzetét, hogy a válság miatt csökkentek a befizetett nyugdíjjárulékok. A cseh nyugdíjalapok szövetségének vezetője szerint a modernkori cseh történelemben a nyugdíjkassza legnagyobb hanyatlása volt a tavalyi. 2007-ben és 2008-ban még többlettel zárt a rendszer. Jiri Rusnok szerint az öregedő lakosság, a növekvő számú nyugdíjas és emellett a növekvő munkanélküliség "robbanóelegy" a közfinanszírozásban.

(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés