Kihallgatja a rendőrség a volt szlovén kormányfőt
2009 // Okt // 17 // MTI
A finn rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy Szlovéniában is kihallgat személyeket, köztük Janez Jansa volt miniszterelnököt a Patria finn hadiipari cég megvesztegetési ügyében.
-Kihallgatásokat folytatunk Szlovéniában, és Jansa az egyike a kihallgatás alatt álló személyeknek - mondta el Markku Ranta-aho, a finn nemzeti nyomozó iroda egyik magas rangú vezetője. Részleteket azonban nem árult el. A volt kormányfő Ljubljanában megerősítette, hogy finn rendőrök meghallgatták őt annak a nyomozásnak a keretében, amely a finn Patria cég szlovéniai fegyverüzlete ügyében indult.
-Örömömre szolgált, hogy hivatalosan tisztázhattam bizonyos részleteket - mondta a sajtónak a nyomozókkal való találkozó után. A szlovén kormányfői tisztet 2004-2008 között betöltő Jansa 2006-ban 278 millió eurós szerződést írt alá a Patria finn hadiipari céggel 135 páncélozott szállító harcjármű (PSZH) megvételéről. Ez volt Szlovénia történetének legnagyobb fegyvervásárlása. Néhány héttel a 2008-as szlovéniai parlamenti választások előtt az YLE finn televízió azzal vádolt meg szlovén vezetőket, köztük Jansát, hogy kenőpénzt fogadtak el a Patriától. Jansa cáfolatai ellenére az ügy felborzolta a kedélyeket a választási kampányban, és pártja, a jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elvesztette a választásokat.
A hatalomra került szociáldemokraták Borut Pahor vezette kormánya bejelentette, hogy tekintettel a gazdasági válságra, a tervezettnél kevesebb harci járművet kíván beszerezni. A finn nemzeti nyomozó iroda 2008 májusában indított nyomozást, hogy kiderítse, fizetett-e kenőpénzt a Patria a szlovéniai üzlet elnyeréséért. A nyomozást 2009 áprilisában a Patria egyik horvátországi szerződésére is kiterjesztették. A szlovén és osztrák hatóságokkal együttműködő finn rendőrség szerint a vizsgálat az idei év végére lezárulhat. A Patria cég 73 százalékban a finn állam tulajdonában van, emellett a részvények 23 százalékát az EADS német-francia-spanyol repülőgépgyártó, űr- és hadiipari cég birtokolja.
(MTI)
Szavazás
Afganisztán
Albánia
Algéria
Amerikai Egyesült Államok
Andorra
Angola
Antigua és Barbuda
Argentína
Ausztrália
Ausztria
Azerbajdzsán
Bahama-szigetek
Bahrein
Banglades
Barbados
Belgium
Belize
Benin
Bhután
Bissau-Guinea
Bolívia
Bosznia-Hercegovina
Botswana
Brazília
Brunei
Bulgária
Burkina Faso
Burundi
Chile
Ciprus
Comore-szigetek
Costa Rica
Csád
Csehország
Dánia
Dél-Afrikai Köztársaság
Dél-Korea
Dominikai Közösség
Dominikai Köztársaság
Dzsibuti
Ecuador
Egyenlítői Guinea
Egyesült Arab Emirátusok
Egyiptom
Elefántcsontpart
El Salvador
Eritrea
Észak-Korea
Észtország
Etiópia
Fehéroroszország
Fidzsi-szigetek
Finnország
Franciaország
Fülöp-szigetek
Gabon
Gambia
Ghána
Görögország
Grenada
Grúzia
Guatemala
Guinea
Guyana
Haiti
Hollandia
Honduras
Hongkong
Horvátország
India
Indonézia
Irak
Irán
Írország
Izland
Izrael
Jamaica
Japán
Jemen
Jordánia
Kambodzsa
Kamerun
Kanada
Katar
Kazahsztán
Kelet-Timor
Kenya
Kína
Kirgizisztán
Kiribati
Kolumbia
Kongó
Kongói Dem. Köztársaság
Közép-Afrikai Köztársaság
Kuba
Kuvait
Laosz
Lengyelország
Lesotho
Lettország
Libanon
Libéria
Líbia
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Madagaszkár
Magyarország
Malajzia
Malawi
Maldív-szigetek
Mali
Málta
Marokkó
Marshall-szigetek
Mauritánia
Mauritius
Mexikó
Mianmar
Mikronézia
Moldova
Monaco
Mongólia
Montenegró
Mozambik
Nagy-Britannia
Namíbia
Nauru
Németország
Nepál
Nicaragua
Niger
Nigéria
Norvégia
Nyugat-Szamoa
Olaszország
Omán
Örményország
Oroszország
Pakisztán
Palesztina
Panama
Pápua Új-Guinea
Paraguay
Peru
Portugália
Románia
Ruanda
Saint Kitts és Nevis
Saint Lucia
Saint Vincent és a Grenadine
Salamon-szigetek
San Marino
Săo Tomé és Príncipe
Seychelle-szigetek
Sierra Leone
Spanyolország
Srí Lanka
Suriname
Svájc
Svédország
Szaúd-Arábia
Szenegál
Szerbia
Szingapúr
Szíria
Szlovákia
Szlovénia
Szomália
Szudán
Szváziföld
Tádzsikisztán
Tajvan
Tanzánia
Thaiföld
Togo
Tonga
Törökország
Trinidad és Tobago
Tunézia
Türkmenisztán
Tuvalu
Uganda
Új-Zéland
Ukrajna
Uruguay
Üzbegisztán
Vanuatu
Venezuela
Vietnam
Zaire
Zambia
Zimbabwe
Zöld-foki Köztársaság
