CoolPolitika.hu

Keresik Oroszország fősámánját

2009  //  Máj  //  07  //  MTI

Keresik Oroszország fősámánjátEgész Oroszország fősámánját keresik, s az ősi hagyomány fejlődésének legújabb ága paradox módon az interneten nő: a választás szervezői szerint az idő rég megérett erre, mert a sámánoknak szükségük van valakire, aki megoldja a különböző felmerülő kérdéseket, egyebek mellett a jogi problémákat.

Elvil Dikszon, az Alfa Mezotudat Közösség vezetője, a tuvai sámánok Dungur szervezetének és a sámánklánok Hohorei-Kuth egyesülésének tagja az Ekszpressz Gazeta című orosz hírpotálnak elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a sámánok egyenlő partnerként állhassanak szóba más vallások papjaival. A sámánizmus a legrégibb ismert vallás, legalább tízezer éves, és valójában a többi vallás ebből alakult ki, de később mindegyik megtagadta az eredetét. Emellett az emberek azt hiszik, a sámán afféle vadember, aki transzban táncol a tűz körül a dobjával, holott ez csak bizonyos kultúrkörökben érvényes. A fősámán-választás nagy figyelmet keltett világszerte, még amerikai indián sámánok is jelentkeztek, de őket el kellett utasítani, mivel Oroszország fősámánját keresik - mondta.
   

 

Szakértők szerint a választás tényleges politikai indítéka, hogy jelenleg a sámánizmus nem esik a vallásra vonatkozó orosz törvények hatálya alá, éppen mivel a sámánok egyénként ténykednek, és a vallás szervezetlen. A tisztségre eddig 188 sámán jelentkezett a www.shamanstvo.ru című internetes portálon. Jó esélyei vannak a vlagyivosztoki Anatolij Esztrinnek, aki a május 1-én kezdődött és késő őszig tartó szavazáson eddig az első-második helyen áll. Pillanatnyilag éppen megelőzte a nyenyec Labtimjaku, polgári nevén Leonyid Kosztyorkin. Esztrin a sajtónak elmondta: nem jelentkezett, mások jelölték, és egyelőre fogalma sincs, mi lenne a feladata, ha megválasztanák. Állítja, hogy apai ágon egy bibliai törzstől származik, anyai ágon Mihail Bulgakov író unokaöccse, s akkor fedezte fel magában a gyógyítás képességét, amikor a mongol határon szolgált katonaként.

 

A választást a 34 éves, szépséges tuvai Soncsalaj Hovenmej sámánasszony kezdeményezte. Össze is gyűlt mintegy 60 tuvai sámán a kérdés megvitatására, de nemigen tudtak egységes álláspontra jutni, s a szibériaiak többsége ellenzi a választást. Akaj Kinijev, az Altáj Köztársaság ismert sámánja jó tíz éve áll az egyik sámánszervezet élén, s elmondta: nehezen tudták kidolgozni a közös értékeket, a rituálék szabályait, egységes rendszerét. Úgy vélte, egyáltalán nem biztos, hogy a többiek elismerik majd azt, akit megválasztanak. Több más szibériai sámánszervezet is szót emelt a választás ellen.

 

A sámánizmust a Szovjetunióban Sztálin idején kegyetlenül üldözték - még ma is élnek a legendák, amelyek szerint némelyik sámán állattá változva menekült meg a pribékek elől -, később elnyomták, vagy elhallgatták, de a rendszerváltás óta reneszánszát éli. Kutatások szerint az Uraltól keletre sok millió nem szláv származású ember hisz és bízik a sámánokban, akiknek hagyományos feladata, hogy a túlvilággal kapcsolatba lépve gyógyítsanak, jósoljanak, tanácsokat adjanak. A magyar néphagyományokban is ismert, egyesek által vallásnak, mások által fenoménnek tekintett sámánizmus eredete vitatott: egyesek szerint már az őskorban létezett, mások szerint történelmileg viszonylag új jelenség, de többnyire az újkőkorból, vagy a bronzkorból származtatják. Sokhelyütt már a XIX. században hanyatlóban volt, s a XX. században sok olyan vadászó-gyűjtögető népnél is lényegében megszűnt, ahol még a modern időkben is létezett.

 

Feltámadását azonban számos látványos tény bizonyítja: például mindjárt maga az internetes portál, amelyen egyebek mellet a sámánoknak szükséges kultikus tárgyak is beszerezhetők. A tuvai Kizilben pedig éppen a napokban utaltak ki a hatóságok egy telket a sámánoknak, hogy ott jurtákból kultikus falut építsenek május végére, amikorra oda várják a norvégiai sámánok jelképes békedobját, amely Legyen vége a háborúnak az ember és a természet között! jelszóval az év eleje óta járja a világot, s amely a természeti vallások szinte mindegyikében különleges jelentőségűnek tartott nyári napéjegyenlőségig marad majd ott.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés